bűnügy

2019.03.22. 13:06

Öt év helyett négyre enyhítették egy piromániás férfi büntetését

A vádlott még 2017 novemberében gyújtogatott.

Jogerősen ötről négy évre enyhítette a Pécsi Törvényszék annak a nagykátai férfinak a börtönbüntetését, aki 2017 őszén szalmabálák felgyújtásával mintegy 50 millió forintos kárt okozott Baranyában – közölte a bíróság pénteken.

A közlemény szerint a vádlottat különös visszaesőként négy rendbeli rongálás bűntettében találta bűnösnek a másodfokú bíróság csütörtökön. A 27 éves férfi piromániás mentális zavarban szenved – írták.

A vádlott, aki egy fuvarozócég sofőrjeként dolgozott, 2017 októberében és novemberében öt helyszínen – Alsónyéken, Csikóstöttösön, Gödrén, Mindszentgodisán és Magyarszéken – csaknem 9500 szalmabálát gyújtott fel. A tüzekben egy rakodógép is megsemmisült, az okozott kár mintegy 50 millió forint.

A tüzek továbbterjedése esetén erdők, mezőgazdasági területek, nagy értékű gépek kerültek volna veszélybe.

A korábban részben ugyanilyen bűncselekmények miatt hosszabb szabadságvesztésre ítélt férfit az elfogása után letartóztatásba helyezték. Büntetésébe a kényszerintézkedés alapján börtönben töltött időt a bíróság beleszámította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában