Ország-világ

2021.06.19. 09:13

Orbán Viktor a 80 éves Václav Klaust köszöntötte

80. születésnapja alkalmából gratuláló levelet küldött Václav Klausnak, a Cseh Köztársaság korábbi elnökének Orbán Viktor miniszterelnök.

Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala

„Harminckét hosszú év után ismét szabadságharc folyik Európában. Ezúttal a keresztény-konzervatív hagyományaink, szuverén nemzetállamaink, és közép-európai identitásunk megőrzése érdekében vonulunk csatába” – írta Orbán Viktor, hozzátéve: Václav Klaus példája fontos kapaszkodót jelent e küzdelemben, hiszen ő nemcsak saját országát kormányozta a piacgazdaság irányába, és így egy új kor kapujába, hanem jelentős szerepet játszott abban is, hogy Közép-Európa a kontinens gazdasági motorjává váljon.

„Örömömre szolgál, hogy 2018-ban két alkalommal is Budapesten köszönthettem, és lehetőségünk adódott tovább mélyíteni barátságunkat, számot vetve az Európa előtt álló kihívásokról és régiónk jövőjéről. Hálás vagyok a Magyarország melletti mindenkori kiállásáért, és ennek szellemében büszkeséggel tölt el, hogy Elnök urat a mai napon nemcsak jómagam, hanem az egész magyar nemzet jó barátjaként köszönthetem” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor a közösségi oldalán is felköszöntötte Václav Klaust.

„Ma lett 80 éves Václav Klaus, az európai nemzetek szószólója, a szabadság bajnoka, a magyarok barátja. Isten éltesse, Professzor úr!” – írta a Facebook-on a kormányfő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában