a megoldás kulcsa

2017.07.21. 11:00

Orbán: a határ megvédése nemzeti feladat

Amelyik ország nem tudja megvédeni az érdekeit, az az ország nincsen – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Orbán Viktor értelmes munkamegosztást szorgalmazott az unión belül, szerinte az áradatot nem lehet Brüsszelből megállítani és jó migránspolitikát folytatni. „Nincs szükségünk közös európai menekültpolitikára és nincs szükségünk közös európai menekültügynökségre, abból csak káosz, baj és szenvedés lesz” – jelentette ki.

Értékelése szerint:

Brüsszelben „papírízű”, nem működő javaslatokat dolgoznak ki, a leghumánusabb vezető szerepében tűnnek fel, miközben százával fulladnak a vízbe az emberek, nő a terrorveszély és az antiszemitizmus Európában.

A kormányfő a rádióműsorban úgy fogalmazott: minden nemzet a marsallbotját a saját zsebében viseli, és amelyik ország Brüsszelre vár, az megérdemli a sorsát. „Az a nemzet, amely nem tudja megvédeni az érdekeit, az a nemzet nincsen, vagy ha még most van is, el fog tűnni” – hangoztatta.

Példaként beszélt arról, hogy Magyarország három hónapot várt az európai megoldásra a balkáni áradat idején, majd annak híján lezárta a határait, módosította a szükséges törvényeket, felépítette a kerítést, megállította az áradatot. „Ezt javaslom mindenkinek” – mondta.

Olaszország kulcsfontosságú

A visegrádi országok által az olasz kormányfőnek írt levéllel kapcsolatban úgy vélte: Olaszországnak két lehetősége van, vagy „bezárják a boltot”, vagy elfogadják a segítséget. Szerinte az osztrákoknál és a németeknél „betelt a pohár”, és ha lezárják a határt, a migránsok mind ott maradnak náluk.

Az európai kultúra egyik legfontosabb bölcsőjeként hivatkozott Olaszországra, amely kulcsfontosságú a mediterrán térségben, ezért egy stabil és erős ország igényét fogalmazta meg.

A bevándorlást Európán kívül kell megállítani

A kormányfő kitért arra is, hogy a V4 kifejezte csatlakozási szándékát a német és olasz néppárti belügyminiszterek javaslatához, amely szerint Líbiában kell megállítani a bevándorlást. Arra a felvetésre, hogy a szétszabdalt észak-afrikai ország egyik kormánya nem kér az EU segítségéből, azt felelte: ott katonai akciókat kell végrehajtani.

Orbán Viktor Benjámin Netanjahu izraeli és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök budapesti látogatása, valamint az ankarai magyar-török csúcs közös pontjaként jellemezte, hogy a magyar emberek megvédéséről, a külső védelmi vonalak felépítéséről szóltak.

Ezek kulcsországok az Európai Unió számára – folytatta -, amelyek ha az illegális migrációhoz vezető terrorista akciókat nem tudják megfékezni a Közel-Keleten, ha Törökország nem tartóztatja fel a migránsokat, ha Egyiptom 100 milliós népessége megmozdul, és ha Izrael a katonai erejével nem lép fel rendszeresen a militáns terrorcsoportokkal szemben, akkor Európa felé újabb és újabb migránsáradat indul meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában