Repülőtéri tolvajok

2018.11.10. 08:13

Olasz poggyászfosztogatókat buktatott le a magyar rendőrség

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói olasz kollégáikkal közösen lekapcsolták a tetteseket.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közleményében azt írta: a közelmúltban a sajtóban több helyen megjelent, hogy a Róma-Budapest között közlekedő repülőkön is történt poggyászfosztogatás. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói csütörtökön Rómában az érintett járatra feladtak egy bőröndöt, amelyben készpénzt helyeztek el, feljegyezve a bankjegyek sorozatszámát. Budapesten a rendőrök azt tapasztalták, hogy a pénzt valaki ellopta, de a repülő lepakolását végző munkásoknál nem találtak bűncselekményből származó értékeket.

Közben a járat három utasa feljelentést tett, mert a feladott bőröndjeiket felforgatva, illetve nyitva kapták meg.

A rendőrök megállapították, hogy valakik kilenc csomagot is felnyitottak, és felmerült a gyanú, hogy a bűncselekmény nem a járat érkezésekor, hanem korábban történt.

Az RRI haladéktalanul felvette a kapcsolatot az olasz hatósággal, amelynek tagjai a budapesti járat olasz rakodóit és megtalálták náluk a magyar rendőrök által a bőröndbe helyezett készpénzt, valamint egyéb értéktárgyakat.

Az ORFK kiemelte: az RRI a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren alkalomszerűen tapasztalható poggyászfosztogatások számának alacsonyan tartása érdekében 2018-ban több mint ötezer csomagrakodást kísérte figyelemmel. Azt írták: „ezen ellenőrzéseknek vannak látható és vannak operatív elemei”.

Mivel a reptéri poggyászfosztogatás nemzetközi jelenség,

a rendőrség továbbra is azt tanácsolja az utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak feladott poggyászukban.

Ezeket akár az utolsó pillanatban is vegyék ki onnan, ha kiderül, hogy a csomagjukat nem vihetik fel a fedélzetre, hanem a repülőgép rakterébe kerül – javasolják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában