kölcsönös előnyök

2020.06.05. 16:20

Szijjártó Péter: négy megállapodás is született ma Minszkben

Négy együttműködési megállapodást, köztük a két ország közötti nukleáris együttműködésről szóló megállapodást írt alá a magyar és fehérorosz fél Orbán Viktor miniszterelnök pénteki minszki látogatása alkalmával – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A nap folyamán először aláírták a diplomáciai akadémiák közötti együttműködésről szóló megállapodást, amely a tárcavezető tájékoztatása szerint segít majd abban, hogy a felkészülő fiatal diplomaták szélesebb látókörrel rendelkezzenek, és egy másfajta megközelítést is megismerjenek a képzési programjaik során.

Aláírtak egy megállapodást a két exportügynökség között, amellyel még szélesebbre nyílnak a kereskedelem lehetőségei a két ország között. Szijjártó Péter szerint ez jól ki fogja egészíteni majd azt a 40 millió eurós hitelkeretet, amelyet az Eximbank nyit meg.

A miniszterelnöki látogatás alkalmával írták alá a két ország közötti nukleáris együttműködési megállapodást is. Szijjártó Péter ezzel összefüggésben felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét ország kiemelt helyet biztosít a nukleáris energia számára saját energiaellátásában. Egy, két reaktorból álló atomerőművet építenek jelenleg Fehéroroszországban, pontosan ugyanazzal a technológiával, amellyel a Paks-2 is épül, azonban a fehéroroszok időben előrébb tartanak, jóval korábban kezdték a beruházást, és az idén szeptembertől már áramot fog termelni az újonnan épült atomerőmű.

A magyar mérnökök és nukleáris szakértők számára – akik a Paks-2 erőműben fognak majd dolgozni – óriási előnyt jelent, ha egy azonos technológiával épült erőművet látnak működés közben, és ott tudnak gyakorlati tapasztalatokat szerezni

- tette hozzá.

Ma aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében magyar nukleáris mérnökök és szakértők tudnak majd a már működő belorusz erőműben tapasztalatot szerezni. Emellett pedig magyar és belorusz, nukleáris energiával foglalkozó vállalatok közös vállalkozásait hozzák létre annak érdekében, hogy a Pask 2. fejlesztésében az itt felgyűlt tapasztalatot minél jobban használni tudják – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Minszkben aláírtak egy arról szóló megállapodást is, amelynek értelmében a fehérorosz baromfifeldolgozó ágazat modernizációját egy magyar vállalatra, a Bábolnára fogják bízni. Hároméves, 1,4 milliárd forintos együttműködési programról van szó, amelynek értelmében az ottani baromfitenyésztés és -feldolgozás modernizációjának alapját magyar technológia fogja képezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában