döntött a kormány

2019.03.28. 12:45

Nem kaphatnak dán állampolgárságot a dániai dzsihadisták gyermekei

Szüleik hátat fordítottak az országnak, ezért nincs ok arra, hogy állampolgárságot kapjanak.

Nem kapják meg a dán állampolgárságot a dániai dzsihadisták külföldön született gyermekei – jelentette be csütörtökön a dán kormány.

Az eddigi szabályozással ellentétben ezentúl nem illeti meg automatikusan a dán állampolgárság azokat, akik olyan területen születtek, ahova csak illegálisan lehet belépni, illetve ahol törvénytelen tartózkodni. Ezeknek a gyerekeknek a szülei hátat fordítottak Dániának, nincs okunk arra, hogy állampolgárságot adjunk nekik – állt a bevándorlásügyi és integrációs minisztérium közleményében.

Dánia becslései szerint nagyjából negyven, Dániához kötődő dzsihadista tartózkodik jelenleg az Iszlám Állam terrorszervezet által korábban uralt területeken. Közülük tíz embert fogva tartanak. Arról nincsenek adatok, hogy a dán állampolgársággal is rendelkező dzsihadistáknak hány gyermeke születhetett.

Dániában 2016 óta törvénybe ütközik, ha valaki egy konfliktusövezetben terrorszervezethez csatlakozik és ott részt vesz a harcokban. A skandináv országban ezen a címen tizenhárom embert már el is ítéltek, közülük kilencet megfosztottak a dán állampolgárságtól és kiutasítottak az országból. A másik három személy csak dán állampolgársággal rendelkezett.

Az új szabályozás értelmében a kettős állampolgároktól ezentúl egyszerű közigazgatási rendelettel el lehet majd venni a dán állampolgárságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában