korai kritika

2019.03.09. 09:37

Nemzeti identitás jelenik meg az új tankönyvekben

Bódis József államtitkár szerint ez nem ideológiai, hanem szakmai és a magyar nemzethez kötődő kérdés.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Tamás

2013-ban indult el a folyamat, amelynek eredményeként a 2020. szeptemberében induló tanévtől minden köznevelésben résztvevő, illetve az első szakképesítését megszerző tanuló ingyen kapja a tankönyvet – közölte Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

Emlékeztetett, hogy készül az új Nemzeti alaptanterv (NAT). Amikor elfogadja a kormány az új NAT-ot, akkor elindul egy nagyon komoly arányú tankönyvfejlesztés, amely az új alaptantervhez igazodik majd – mondta.

Az ellenzéki kritikákra, miszerint a gyerekek csak azokat a tankönyveket kaphatják majd meg, amelyek megfelelnek a kormány ideológiai elvárásának az államtitkár úgy reagált: nincsenek ideológiai elvárások, szakmaiak azonban vannak.

Lehet, hogy ideológiai elvárásnak tűnnek bizonyos olvasatokban a magyar tradíciók, a haza, mint fogalom, és minden, ami a nemzeti identitással kapcsolatos – fogalmazott.

Ezek a témák természetesen meg fognak és meg is kell jelenjenek a Nemzeti alaptantervben. Véleménye szerint ez nem ideológiai kérdés.

Ez egy olyan szakmai és a magyar nemzethez kötődő kérdés, amely természetes, hogy a magyar közoktatásban és a tananyagokban szerepel.

Bódis József megjegyezte: még nincs elfogadott új Nemzeti alaptanterv, a kerettanterven meg dolgoznak, így kicsit még korai a kritika.

Borítókép: Pedagógus és diákok válogatják a tankönyveket a XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános Iskolában 2018. augusztus 16-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában