Interjú M. Kiss Sándorral

2019.11.04. 13:01

Nagy Imre nem lett a forradalom miniszterelnöke

M. Kiss Sándor az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legelismertebb és legfelkészültebb kutatója, tizennégy könyv és több mint nyolcvan tanulmány szerzője. Megalapozottan tud ítéletet mondani a Nagy Imre körül kialakult hamis mítoszokról.

Forrás: Pesti Srácok

Fotó: Horváth Péter Gyula

Az 1956-os forradalommal és szabadságharccal sokszor, sokan és sokat foglalkoztak már. Az október 23. és november 4. közötti időszakot többféleképpen magyarázták már, vannak tények, melyekkel nem lehet vitatkozni, ezen kívül vannak teóriák és vannak összeesküvés-elméletek is, valamint még mindig rengeteg kutatnivaló anyag rejlik a fiókok és a levéltárak mélyén. A PestiSrácok.hu M. Kiss Sándor történész professzorral beszélgetett a sokszor méltatlanul feledésbe merült november 4. utáni időszakról, a sztrájkokról, a kommunista hatalom megtorlásairól, és szóba került a sokféleképpen megítélt Nagy Imre-kép is, melyet a történész részletesen lefestett a portál kérésére.

Mint mondta, ő nem látja értelmét annak, hogy mondákat kerekítsünk.

„Egyet szögezzünk le: Nagy Imre kommunista volt és kommunistaként halt meg, belülről vezérelt egyenes életútja volt, mellyel természetesen nem kell egyetérteni”

- jelentette ki M. Kiss Sándor a Pesti Srácoknak nyilatkozva.

Külön kell választani, hogy egy rendszeren belül ítéljük meg az ő életútját, hiszen egészen más a saját szemszögünkből megnézni ugyanazt. Az egész történet kulcsa, hogy a szimbólum hogy takarja el a politikumot.

Nagy Imréről tudni kell, hogy az első világháborúban került orosz hadifogságba, ahol mindenki valamilyen kiutat próbált találni a rettenetes helyzetből. Arról a háborúról beszélünk, mely a világpolitika csődje volt és igazságosságot egyik oldalon se lehetett találni.

Ebben a borzasztó helyzetben érkezett Lenin, aki világmegváltó eszmét hirdetett, elmondott egy teóriát, mely önmagában szép és megvoltak az eszme terjesztéséhez az agitátorai is. Ha az ember nyakig merül a mocsárba, akkor akár hihet egy ilyen boldog jövőben, amit felvázoltak előtte a kommunisták. Ebből a helyzetből indult ki Nagy Imre – fejtette ki M. Kiss Sándor.

Ezt követően jött el új történelmi helyzetként a Magyar Tanácsköztársaság, miközben Trianont sem hagyhatjuk ki a képből. A háború láthatóan nem oldotta meg a kisebbségek helyzetet, Magyarországot megcsonkították, ezt rendkívül nehéz volt feldolgozni. Lenin kijelentette, hogy az I. világháborút lezáró béke egy imperialista béke, ellenben megígérte, hogy a nemzetközi munkásmozgalom összefogása megoldja a kisebbségi kérdést.

„Ha vízióként tekintünk erre a gondolatra, az adott pillanatban ennek még hihetett is Nagy Imre, figyelembe véve saját személyes hátterét is. A kérdés akkor kezd komollyá válni, amikor elkezdenek realizálódni ezek a víziók. Nézzük meg, mi történik Magyarországon 1919-ben, amikor a Tanácsköztársaság időszakát élik az emberek? Érdekes kérdés, hogy a magyar értelmiség egy töredék része miért bízott ebben a rendszerben, de ugyanazon az alapon, mint Nagy Imre, akár hihettek is benne, hogy jót hozhat számukra. Az események következtében azonban a reménykedők nagy része 1919 március végétől júniusig már kiábrándult.

Nagy Imre azonban nem ábrándult ki, elkötelezte magát 1919 után a bolsevizmus mellett, ezért a boldog víziókban való reménykedés innentől kezdve nem védhető„

– állapította meg a történész, aki ezt a gondolatmenetét arra visszautalva folytatta, hogy mi lett azt követően, hogy 1944 végén hazajöttek a kommunisták Moszkvából.

1945-47 között, a „fenyegetett demokrácia”időszaka következett, a kommunista pártban pedig Nagy Imrének komoly funkciója volt, így ő is jelentős személyiség volt, aki kivette a részét a magyar demokrácia felszámolásából.

A kommunisták azért jöttek “haza”, hogy megszerezzék a hatalmat, ezt kapták ukázként Sztálintól. A kommunista hatalomátvételt követően Nagy Imre nem volt kis ember. Tökéletesen beilleszkedett a párt politikájába. Elég elolvasni a beszédeit, például amikor a ”klerikális reakcióról” szónokolt.

Beosztástól függetlenül együtt harcolt elvtársaival, a közösen hirdetett ideológia alapján.

Megvolt a szerepének a kontinuitása, de el kell ismerni, néhány kérdésben ütközött Rákosiékkal. Ez az időszak azonban még kutatás tárgya, meg kell vizsgálni alaposabban. Egy dolog biztos és nem kérdéses:

Nagy Imre nem mozdult ki a tömbből. 1953. júliusától Moszkva intenciói alapján válságkezelésbe kezd. Politikájának a lényege az volt, hogy krízist kellett megoldania kompromisszumokkal.

Nagy Imre így aztán 1953-ban meghirdette az internáló táborok feloszlatását. Nagyon fontosnak tartom és szeretném külön hangsúlyozni, hogy Nagy Imre nem kér elnézést a fogvatartottaktól és a magyar néptől.

„Azt se felejtsük el, hogy a baloldali internáltak kaptak felmentő ítéletet, őket megkövették, azonban a jobboldalhoz sorolható emberekkel nem így történt, őket nem mentik fel.

Bármi is történt, Nagy Imre kommunista politikus volt, még ha a rendszerben egy kivételes életpálya is az övé, hiszen gesztusokat tett, kompromisszumokat kötött, azonban nem szabad elfelejteni, hogy akár Rákosiról, akár Nagy Imréről beszélünk, ami Magyarországon történt, az a moszkvai politika lecsapódása volt hazánkban”

– folytatta elemzését a történész.

A Nagy Imre-féle kríziskezelésnek a szovjet politikában feltehetően volt támogatottsága, azonban az ottani viszonyok változásával Magyarországon végül elbukott. Ekkor jött vissza Rákosi és köre. Az ő visszatérésükkel felvetődött a Nagy Imre előtti diktatúra lehetőségének visszatérése. Ezért Nagy bukása egyfajta felszabadultságérzetnek vetett véget és egy új fenyegetésnek a meglétét hozta el, hiszen az a baloldal is fenyegetve érezhette magát joggal, amelyik szembefordult Rákosiékkal és Nagy Imrében látta a kibontakozást. Ennek hatására létrejött egyfajta egység. Természetesen nem szellemi és ideológiai alapon, de elindultak különböző mozgások 1955-56-ban és így jutunk el 1956. október 23-ig„

Vitatkozhatunk arról, hogy mikor kezdődött 1956, én azt gondolom, hogy 1945. április 4-én. Nem kellett ezt kiprovokálni. Németh László 1956. november 2-án írt egy cikket, amelyben a vezér nélküli felkelés csodálatos látványáról beszél. Ebben a megállapításban benne van a tömeg tisztelete, ereje és a forradalom jellege – hívja fel a figyelmet M. Kiss Sándor, aki szerint Nagy Imre úgy illeszkedett be itt az eseményekbe október 23-24-én kapta meg a miniszterelnöki megbízatást, de úgy, hogy előtte létrejött a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Katonai Bizottsága Apró Antal elnökletével. Ez lett a legmagasabb pártszerv.

A bizottság feladata volt az, hogy számolja fel a forradalmat, vegye fel a kapcsolatot a szovjetekkel, fegyverezze fel a Munkásőrséget, hozza mozgásba a hadsereget. A katonai bizottság tagjai a problémakör szakminiszterei, a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter is, ami ugyancsak nagyon fontos tényező. Ezt a helyzetet örökli Nagy Imre.

”A fegyvertelen vidéken október 23. és 29. között több mint hatvan sortűz dördült el. A forradalom miniszterelnöke ezt miért nem akadályozta meg? Hogy tesszük egymás mellé ezt a két dolgot? Erre mondtam korábban, hogy Nagy Imre miniszterelnök volt a forradalom alatt, de sosem lett a forradalom miniszterelnöke„

– emelte ki a történész, elismerve egyben azt is, hogy Nagy Imre sortüzekre nem adott ki parancsot, mert ezt a katonai bizottság tette meg.

Volt tehát egy stáb, akik fegyveresen akartak leszámolni a magyar forradalommal. Ezzel szemben Nagy Imre nem azt mondta, hogy menjen át az ország polgári demokráciába, hanem, hogy kössenek kompromisszumokat. Október 26-27-én kétnapos pártvita zajlott a központi vezetőségben.

A felkelés fegyveres leverése helyett a politikai kibontakozás került előtérbe, mert az előbbi koncepció nem vezetett eredményre. Nem lehet nem látni, hogy Nagy Imre tényleg megpróbált megbékélni a saját elvei alapján, és végül politikai győzelmet aratott a pártban. Október 28-án pedig azt mondta, hogy “minden kívánságotok teljesül. Tegyétek le a fegyvert!” Ennek a másik üzenete. hogy aki nem teszi le a fegyvert, az ellenforradalmár.

M. Kiss Sándor úgy látja, hogy Nagy Imrét meglepte a november 4-i szovjet invázió. Donáth Ferencre hivatkozva mondta el Vásárhelyi Miklós, hogy november 4-én hajnalban Nagy Imre ott ült a rádióban kétségbeesve és nem akarta elhinni, hogy a szovjetek megtámadták az országot. Abban a tudatban lehetett, hogy vannak ugyan viták, de ott van mögötte a szovjet vezetés, nem hagyják cserben.

Nem Budapesten kell keresni az okokat, minden Moszkvában dőlt el. A Szovjetunió nagyhatalom volt, ezért a lépései is ehhez a státuszhoz igazodtak. Feltételezhető egy olyan forgatókönyv is, hogy ha Magyarországot nem tudják – akár kompromisszumok árán is – táboron belül tartani, esetleg a dominóelv érvényesül és borul a teljes keleti blokk. Ezek a kérdések még nyitottak, kutatásra váró feladatok – mondta M. Kiss Sándor, aki arról is beszélt, hogy a szovjet bevonulás után fontos kérdés, hogy ki harcolt az oroszok ellen.

November 4. előtt lehetőség volt arra, hogy egységes Nemzetőrséget alakítsanak ki, melyet Maléter Pál és Király Béla vezetett volna, ebbe a harcoló civilek, a hadsereg és a rendőrség is betagozódott volna, azonban végül ezt nem sikerült létrehozni. Az, hogy ki harcolt a beözönlő oroszok ellen, megint csak fontos kérdés.

Idézzük fel Nagy Imre november 4-i, hajnali rádiós beszédét:

”Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.„

”Figyeljük meg a szöveget.

Vita folyt arról, hogy ezzel Nagy Imre kiadta-e a parancsot az ellenállásra. A katonák szerint egy ilyen szöveg nem elengedő a harchoz, tudták, hogy ez nem parancs, a civilek azonban nem ismerték a katonai terminológiát, ezért parancsnak is vehették. Harcuk azonban öntörvényű volt és nem parancsra cselekedtek”

– elemezte a Nagy Imre-beszéd ellentmondásos utóéletét M. Kiss Sándor.

A történész meglepő választ adott arra a kérdésre, hogy szerinte meddig volt szükség a szovjet erőkre a helyzet kézben tartására. Mint mondta, ez nehéz kérdés, akár 1989-ig elvezethet a történet. Nagyon sok a fikció, az biztos, hogy a szovjet erők itt maradtak 1991 nyaráig.

„Beszélhetünk az 1956-os gondolatok folytonosságáról, a szabadság hiányáról, a szabadság iránti vágyról. Egy újabb forradalom, netán fegyveres felkelés lehetősége azonban irrealitás. Nem tudjuk, hogy mi történt volna, ha akkor kivonják a szovjet csapatokat. Viszont tudjuk, hogy milyen változások következtek be a szovjet csapatok kivonása után” – mondta M. Kiss Sándor.

A Szabó Gergő jegyezte interjú teljes terjedelmében itt olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában