Illegális bevándorlás

2021.11.03. 18:51

Migránsok százait tartóztatták fel a La Manche-csatornában

A franciaországi Calais kikötőjének térségében 292 migránst tartóztattak fel kedden, akik kis csónakokkal akartak átkelni Nagy-Britanniába.

A helyi hatóságok szerdai közlése szerint a műveletben a francia haditengerészet, parti őrség, vám- és pénzügyőrség számos hajója vett részt, illetve haditengerészeti helikoptereket is bevetettek. A kimentett embereket Calais, illetve Dunkerque kikötőibe vitték.

Az idén augusztussal bezárólag csaknem 16 ezer illegális bevándorlót fogtak el a forgalmas vízi útvonalon. A La Manche csatornán 2018 vége óta emelkedik azoknak az illegális bevándorlóknak a száma, akik a veszélyek ellenére ezen az úton próbálják meg elérni a brit partokat. Tavaly 9500-an keltek útra Franciaországból, míg 2019-ben még csak 2300-an, 2018-ban pedig 600-an.

Az illegális bevándorlás megfékezését a brit kormány kiemelt fontosságúnak tartja, ezért a francia vezetéssel együttműködve szigorúbb határellenőrzésben állapodott meg a partvonalon.

Calais térségében, ahonnan migránsok százai próbálnak átjutni az Egyesült Királyságba, a bevándorlók elhelyezésére egy háromszáz fős szükségszállást próbálnak építeni.

Natacha Bouchart, Calais polgármestere tiltakozott e tervek ellen. „Ki van zárva” – mondta Bouchart a France Info közszolgálati adónak nyilatkozva. Hozzátette, hogy a városban nincsen erre megfelelő hely. Didier Leschi, a francia bevándorlási és integrációs hivatal (OFII) igazgatója közvetítőként a városba utazott.

A Földközi-tengeren sem enyhül a migrációs nyomás.

A máltai parti őrség kedden délután vett fel egy 49 fős migránscsoportot egy zátonyról a szigetország partjai előtt. A menedékkérőket, akik között több várandós nő és gyerek is volt Valletta kikötőjébe vitték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában