Járvány

2020.08.17. 15:15

Megugrott a fertőzésszám a robbanást követően Bejrútban

Jelentősen nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma Libanonban a bejrúti kikötőben augusztus elején bekövetkezett robbanás után, egészségügyi tisztségviselők hétfőn kéthetes karantént sürgettek a járvány lassítása érdekében.

Firász Abajd, a Rafík Haríri egyetemi kórház járvány elleni védekezést irányító igazgatója nagyon aggasztónak nevezte a helyzetet, kiemelve, hogy ha nem rendelik el a karantént, a kórházak nem fogják bírni a fertőzöttek növekvő számát.

Hamed Hasszán libanoni egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy „élet és halál kérdéséről van szó”, és leszögezte, hogy a vírus az ország minden városában és falujában jelen van. Bejelentette azt is, hogy az ország kórházaiból néhány ezentúl csak a koronavírus-fertőzötteket fogja ellátni.

Petra Húri, a leköszönő Hasszán Diáb miniszterelnök járványügyi tanácsadója a Twitteren felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt négy hétben a pozitív koronavírustesztek számának aránya 2,1 százalékról 5,6-ra nőtt, hozzátéve, hogy már az öt százalék is súlyos fenyegetést jelent az országra.

Szakértők már korábban figyelmeztettek a robbanást követő járványügyi kockázatokra, egyebek között a sebesültekkel zsúfolt kórházakban, a temetéseken és a mentési munkálatok során fellépő fertőzésveszélyre. Lehetséges gócpontokként nevezték meg a robbanás miatt kezdődött tömegtüntetéseket is.

Vasárnap az országban 439 új fertőzöttet jelentettek, a vírus okozta Covid-19 betegségbe hatan belehaltak. Ezzel az alig több mint 5 milliós országban 8881-re nőtt a fertőzöttek, 103-ra a halálos áldozatok száma.

Az ENSZ közel-keleti palesztin menekülteket segélyező hivatala (UNRWA) közölte, hogy a hét végén négy palesztin halt bele a betegségbe, így a szervezet által ellenőrzött libanoni menekülttáborokban ez a szám nyolcra nőtt.

Az országban a szigorú járványügyi korlátozások segítségével eddig sikerült a fertőzésszámot viszonylag alacsonyan tartani, amely azonban megugrott az éjszakai kijárási tilalom feloldása, valamint a libanoni nemzetközi repülőtér júliusi újranyitása után.

A bejrúti kikötőben augusztus 4-én történt hatalmas robbanás, amelyben több mint 2700 tonna, a kikötőben évek óta különösebb óvintézkedések nélkül tárolt ammónium-nitrát röpült a levegőbe. A mintegy 180 halálos áldozatot és több mint 6000 sebesültet követelő katasztrófa a főváros kórházaiból legalább kettőt súlyosan megrongált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában