természeti csapás

2019.07.17. 12:56

Még mindig tart a június végi vihar okozta károk felszámolása

Volt olyan település, ahol az összes villanyoszlop kidőlt.

Még mindig tart Szabolcs-Szatmár-Bereg megye bizonyos részein a június végi vihar okozta károk felszámolása – hangzott el szerdán az M1 aktuális csatornán.

A műsorban Tóth Béla, az E.ON Hungária Zrt. hálózatért felelős igazgatósági tagja elmondta, a vihar jelentős károkat okozott az ukrán-szlovák-magyar határ közelében lévő településeken.

A vihar nagyon rövid idő alatt 140 villanyoszlopot döntött ki ezen a környéken, lakott és lakatlan területeken egyaránt. Volt olyan település, ahol az összes villanyoszlop kidőlt.

Mivel a sérült villanyoszlopok felkutatása is időbe telt, ezért az első 24 óra alatt csak a fogyasztók 80 százalékát sikerült visszakapcsolni a rendszerbe, míg a maradék 20 százalékhoz újabb két nap kellett.

A károk felszámolására nyolc kamionnyi anyagot (oszlopokat, vezetékeket) kellett a helyszínre szállítani, és még Paksról, illetve Sárbogárdról is érkeztek szakemberek.

Mivel a térségben még mindig van körülbelül 150 olyan lakóház, amely megsérült a viharban, és a tulajdonos azóta sem tudta helyreállítani, ezért azokat továbbra sem kötötték vissza a hálózatba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában