Ország-világ

2020.10.02. 21:47

Matteo Salvini: bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat

Szombatra előzetes bírósági tárgyalásra idézték egy migránscsoport feltartóztatása miatt.

Bíróság elé állítanak, mert megvédtem hazámat, életeket mentettem, tiszteletben tartottam a törvényeket és felébresztettem Európát – hangoztatta a volt belügyminiszter Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője a szicíliai Cataniában péntek este.

Salvinit szombatra előzetes bírósági tárgyalásra idézték egy migránscsoport feltartóztatása miatt.

Matteo Salvini kijelentette, tisztában volt vele, hogy a nem kormányzati szervezetek (NGO) megállítása kockázattal jár, de soha nem gondolta, hogy belügyminiszteri munkája végzése miatt bíróság elé állítják.

„Nyugodtan megyek bíróságra, lelkiismeretem tiszta, mivel emberéleteket mentettem meg és megvédtem hazámat” – jelentette ki.

Kifejtette, hogy az első bírósági ülésen nem fog felszólalni.

A volt belügyminiszternek szombat délelőtt kell ügyvédeivel Catania bíróságán jelentkeznie az első előzetes tárgyaláson. Az ügy egy migránscsoport feltartóztatását érinti, amely tavaly nyáron a Gregoretti olasz katonai hajóval érkezett a szicíliai partokra. Újabb eljárás indulhat ellene az Open Arms civilhajó kikötésének megtagadása miatt is.

„Kötelességemet teljesítettem, felére csökkentettem a tengerbe vesző emberek számát, a hajókon senkinek haja szála sem görbült, büszkeséget adtam Olaszországnak, tiszteletben tartottam a törvényeket, felébresztettem Európát” – hangoztatta Matteo Salvini.

Kijelentette, nem engedhette meg, hogy Olaszország Európa migránstáborává váljon.

Megjegyezte, ez az első alkalom Európában, hogy egy minisztert kormánya döntéseiért állítanak bíróság elé.

A bírósági ülés előtt a Liga párt szabadtéri politikai találkozósorozatot rendezett a cataniai kikötőben, melyet Matteo Salvini nyilvános interjúja zárt le. Szavait több ezren hallgatták „Engem is állítsatok bíróság elé!”- feliratú táblákkal és pólókkal. Ez lesz a Salvini melletti szombati szolidaritási tüntetés jelszava is.

Matteo Salvini bejelentette, hogy a Liga november 7-én Milánóban és november 21-én Rómában újabb mozgósítást tart, amelyeken a párt kormányprogramját vázolják. Első lépéseink között lesz a politika és a bíróságok közötti feszültség enyhítése – fejtette ki.

Úgy vélte, Giuseppe Conte miniszterelnök és kormánya már nem képviseli Olaszországot, és ha most lennének a parlamenti választások, a jobboldal kerülne kormányra. „Conte és társai felfüggesztették a demokráciát, nem engedjük meg nekik, hogy további két évig hatvan millió olaszt tartsanak fogva” – mondta Matteo Salvini.

A Salvini melletti tüntetéshez többek között Giorgia Meloni az Olasz Testvérek (FdI) elnöke is csatlakozik. Meloni kijelentette, a demokrácia védelmében vonulnak utcára: „Ha egy minisztert bíróság elé állítanak, mert nem azt tette, amit a fő sodor megkövetelt, akkor a demokráciának vége Olaszországban” – mondta Meloni.

Salvinivel szemben baloldali csoportok, civilszervezetek és a baloldali kormányerő Demokrata Párt (PD) rendeznek ellentüntetést.

A bíróság épületét és környékét lezárták, ötszázzal több rendőr felügyeli a biztonságot Cataniában szombaton.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában