Ország-világ

2018.05.28. 20:07

Másfél millió családnak osztott szét készpénzt az ENSZ és a Világbank

Családonként átlagosan 30 dollárt (8220 forintot) fizettek ki közel mintegy kilencmillió embernek, aki így élelmiszerhez és gyógyszerhez juthatott hozzá.

A jemeni polgárháború sújtotta mintegy kilencmillió ember jutott forrásokhoz a sürgősségi készpénz-átutalási program keretében, amelyet az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Világbank egyik intézménye, a Nemzetközi Fejlesztési Társulás (IDA) működtet – közölte hétfőn a világszervezet.

Családonként átlagosan 30 dollárt (8220 forintot) fizettek ki közel mintegy kilencmillió embernek, aki így élelmiszerhez és gyógyszerhez juthatott hozzá – mondta Geert Cappelaere, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgatója.

A sürgősségi kifizetést a Világbank egy 200 millió dolláros (54 milliárd 800 millió forintos) programjának egy részéből fedezték. E kezdeményezés keretében 2017 közepén juttattak el először pénzsegélyt az arab-félszigeti ország rászorulóinak, egy harmadik kifizetés pedig 2018 augusztusában várható.

Az UNICEF hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy a jemeni családok egy részének olyan szélsőséges intézkedéseket kellett hoznia a túlélés érdekében, mint kiskorú gyermekeinek dolgoztatása, megházasítása, más gyermekek pedig fegyveres csoportokhoz álltak be annak érdekében, hogy eltarthassák szüleiket.

Jemenben 2014 augusztusa óta polgárháború dúl az Irán által támogatott síita húszi lázadók és a Szaúd-Arábia által támogatott, nemzetközileg elismert jemeni elnökhöz, a Rijádban tartózkodó Abed Rabbó Manszúr Hádihoz hű erők között. A síita felkelők 2014 szeptemberében elfoglalták Szanaát, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá az ország nyugati-északnyugati részén. A felkelők ellen 2015 márciusában lépett hadba a kormánycsapatokat légierővel segítő arab koalíció Szaúd-Arábia vezetésével.

Az ENSZ adatai szerint közel 6400 civil vesztette életét és mintegy 10 ezer sebesült meg a jemeni polgárháborúban az elmúlt három évben. A világszervezet szerint a konfliktus a világ legsúlyosabb humanitárius válságához vezetett az országban, amelynek mintegy 28 millió lakosa közül legkevesebb 22 millió szorul segítségnyújtásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában