Tragédia

2018.07.26. 20:23

Már 83 halálos áldozata van a görögországi erdőtűznek

Több tucatnyi embert még eltűntként tartanak nyilván – közölték a görög hatóságok csütörtökön.

„A halottak és eltűntek hozzátartozóitól DNS mintákat vettünk, s az elkövetkező napokban meglesznek az azonosítások eredményei” – mondta Ilíasz Bojiokasz igazságügyi orvosszakértő. Hozzáfűzte: a legtöbb holttest elszenesedett, ezért van szükség a DNS vizsgálatokra. A halottak között van egy ír és egy belga állampolgár is – jelentette az ERT közszolgálati rádió.

A görög főváros térségében a heves esőzések eloltották a lángokat. Athén azonban a megpróbáltatásokat követően új veszéllyel volt kénytelen szembesülni csütörtökön: a heves vihar az északi külvárosokban áradásokat okozott. Az AMNA görög hírügynökség szerint legalább 200 bejelentés érkezett a tűzoltósághoz, az eláradt utakon rekedt autósoktól, illetve olyan emberektől, akiknek otthonát vagy üzletét elárasztotta a víz. Nea Erütraia, Kifisszia, Penteli, Vrilisszia és Melisszia külvárosokban lezárták az utakat az ítéletidő miatt.

A meteorológiai előrejelzések szerint változékony időjárásra lehet számítani Görögországban, de az esőzések kevésbé lesznek hevesek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában