Járvány

2021.09.08. 14:30

Magyarország sikerrel küzdötte le a járvány mindhárom hullámát

Magyarország sikerrel küzdötte le a koronavírus-járvány mindhárom hullámát – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Szekszárdon.

Balassagyarmat, 2021. szeptember 7. Elõkészítik az oltáshoz a német-amerikai fejlesztésû Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztetõ adagját a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház oltópontján 2021. szeptember 7-én. MTI/Komka Péter

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

György István a Tolna megye védelméért emlékérmek átadásán hozzátette: mindez

a védekezésben és az oltás megszervezésében részt vevő szakemberek áldozatos munkájának, és annak köszönhető, hogy „a pandémia ellen egy jól felkészült egészségügyi ellátó- és kormányhivatali rendszerrel vettük fel a harcot”.

Azt mondta, a sikerhez jó döntések sorozatára is szükség volt. Ezek között említette a közigazgatás csaknem tíz éve kezdődött átalakítását, az új kormány- és járási hivatali rendszert, amely „hatékonyan képes a kormány döntéseinek gyors, eredményes végrehajtására”. Idesorolta azt is, hogy a 2011-ben a létrejöttek a megyei és járási védelmi bizottságok, amelyek „képesek szinte azonnali problémamegoldásra”. Ez a szervezési előny megmutatkozott a járvány első hullámában, amikor a védekezés a tesztelések, fertőtlenítőszerek, védőeszközök biztosítására és az intézmények fertőtlenítésére korlátozódott – jegyezte meg.

Jó döntésnek nevezte a kormány részéről azt, hogy időben határozott

a keleti vakcinák beszerzéséről, amellyel másfél, két hónapos előnyt teremtett a koronavírus-járvány elleni küzdelemben, és emberek millióit védte a vírussal szemben.

Hasonlóan jó kormánydöntés volt, hogy a védekezés és az oltás szervezésének feladatait a területi közigazgatásra, az oltás beadását a teljes egészségügyi szolgáltatórendszerre bízta – fűzte hozzá.

„Közösen értük el”, hogy ma már az emberek többsége is úgy látja,

Magyarország sikeresen képes kezelni a vészterhes időszakokat, és jelenleg a járvány negyedik hullámában is a világ egyik legbiztonságosabb országa

- mondta.

Az államtitkár példaértékűnek nevezte az összefogást a magyar közigazgatás történetében. Úgy fogalmazott, hogy orvosok, mentősök, egészségügyi szakdolgozók, egyetemi hallgatók, katonák, rendőrök, katasztrófavédők munkájának eredménye megmentett emberi életek ezreiben mérhető.

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Tolna Megye Védelméért Emlékérmek átadásán Szekszárdon 2021. szeptember 8-án.
Fotó: Kiss Dániel / MTI

Kitért arra is, hogy a koronavírus elleni harc még nem zárult le, Magyarországon is megjelent a korábbi vírusvariánsoknál sokkal fertőzőképesebb delta variáns, amely Európában agresszíven terjed a beoltatlanok között, és itthon is egyre nagyobb fertőzési arányt okoz.

Azt mondta, a járvány negyedik hulláma az oltatlanok hulláma lesz, náluk huszonötször valószínűbb, hogy a fertőzéssel kórházba kerülnek, és ugyanennyivel nagyobb a valószínűsége a betegség fatális kimenetelének.

„Az egyetlen esély az, hogy minél több embert beoltunk, csak így védhetjük meg magunkat és élhető életünket” – húzta alá.

Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter, a paksi választókerület KDNP-s országgyűlési képviselője többek között arról beszélt, hogy további összefogást igényel a negyedik hullám kezelése.

Horváth Kálmán Tolna megyei kormánymegbízott – megköszönve a védekezésben résztvevők munkáját – azt mondta, Tolna megye jelesre vizsgázott a védekezésben.

Horváth István, a szekszárdi választókerület fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett arról szólt, hogy a védekezésben résztvevők annak érdekében dolgoztak, hogy „a lehető legkisebb áldozattal nyerjük meg a csatát”.

Az emlékérmeket az államtitkár és a kormánymegbízott 41 olyan, Tolna megyei, egészségügyi, honvédelmi, vízügyi szakembernek adta át, aki a védelmi feladatok ellátásában kimagaslóan állt helyt; az esemény végén a kormánymegbízott – a támogatást megköszönve – György Istvánnak is átnyújtotta az elismerést.

Borítókép: előkészítik az oltáshoz a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagját a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház oltópontján 2021. szeptember 7-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában