ünnepélyes átadás

2019.02.28. 15:07

Magyar támogatással újultak meg orvosi rendelők Kárpátalján

A családorvosi rendelők megújítását a magyar kormány több mint tízmillió forinttal támogatta.

Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztos csütörtökön a két érintett település egyikén, a Nagyszőlőshöz közeli magyar ajkú, 900 lakosú Tiszakeresztúr rendelőjének avatásán mondott köszöntőjében hangsúlyozta, 2010 óta számos olyan magyar kormányintézkedés történik, amelyeknek a célja, hogy a Kárpát-medencében, így a Kárpátalján élő magyarság egyre szorosabban kötődjön az anyaországhoz, érezze azt a törődést, amelyre azt megelőzően nem volt példa, s ezáltal minél több lehetősége nyíljon a szülőföldön történő boldogulásra. Ennek a törődésnek az egyik megnyilvánulása a tiszakeresztúri orvosi rendelő átfogó felújításához nyújtott 8,6 millió forintos beruházási támogatás – tette hozzá.

A miniszteri biztos jelezte, Magyarország kormánya 2015 óta támogatja kiemelten a magyarul is beszélő kárpátaljai orvosokat, egészségügyi személyzetet és egészségügyi intézményeket. Így 2017-ben két olyan kormányzati döntés is született, amelyek szerint a Kárpátaljának nyújtott egészségügyi támogatási program keretében 247 millió és 200 millió forintból 38 egészségügyi intézmény, elsősorban orvosi rendelő újul meg – emelte ki. Fontosnak nevezte, hogy a létfeltételeket javító magyarországi egészségügyi támogatásból nem csak a kárpátaljai magyarok, hanem a többségi nemzet tagjai egyaránt részesülnek.

Folytatódik a támogatási program

Szilágyi Péter azt is elmondta, hogy

a jövőben is folytatódni fog a kárpátaljai magyarság egészségügyi és más jellegű támogatása, beleértve az oktatási és szociális rendszert, valamint az infrastruktúrát.

Ennek kapcsán emlékeztetett Potápi Árpád János szerdán Budapesten tett bejelentésére, miszerint folytatódik a kárpátaljai magyar bázisiskolák fejlesztési programja, és ennek keretében több mint 60 tanintézet újul meg 2021-ig 10 milliárd forintot meghaladó támogatásból.

A magyarság helyben maradását is segíti

Dobsa István, Tiszakeresztúr polgármestere az MTI-nek elmondta, „mérföldkőnek tekintjük, hogy megújult az orvosi rendelőnk, amely ezáltal a község lakosságának életét jelentős mértékben komfortosabbá teszi, korábban a létesítményben ugyanis áldatlan állapotok uralkodtak, még vezetékes víz sem volt, és beázott a tető.

Meggyőződésem, hogy a beruházás hozzá fog járulni településünk lakosságának a szülőföldön maradásához.”

Megköszönve a magyar kormány és Miniszterelnökség támogatását, az elöljáró kifejtette, Magyarország ezzel a gesztussal is bizonyította, hogy Ukrajna jóakaratú és legmegbízhatóbb szomszédja, hiszen olyan támogatásokat nyújt, amelyeknek a jótéteményeit nem csak a magyar nemzetiségű emberek, hanem a többségi lakosság is igénybe veszi.

A miniszteri biztos a tiszakeresztúri esemény után a közelben található, vegyes lakosságú Fancsika községben átadta a 3 millió forintos magyar kormányzati támogatásból felújított családorvosi rendelőt.

Szilágyi Péter délután Beregszászon részt vesz és beszédet mond a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképző Intézetének diplomaátadó ünnepségén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában