adventi köszöntő

2019.12.18. 18:18

Magyar egyházi vezetőket látott vendégül az államfő

Magyar egyházi vezetők tiszteletére adott ebédet szerdán a köztársasági elnök. Áder János a Sándor-palotában elmondott adventi köszöntőjében hangsúlyozta: mint minden évben, ezúttal is az idei örömök felett érzett hála, a kölcsönös megerősítés, a békesség vágya és az adventi idő számvetése hozta össze a megjelenteket.

Kiemelte, különleges év volt az idei Csíksomlyón, Szent Péter utódja ugyanis először járt a magyarok ősi zarándokhelyén, a Kárpát-medence legnagyobb katolikus kegyhelyén. „A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól” – idézett az államfő Ferenc pápa ott elmondott homíliájából.

Áder János szerint amit a pápa Csíksomlyóban mondott, egyszerre volt buzdítás minden felekezetnek, minden közösségnek, minden embernek. „Hiszen arról szólt, hogy az élet zarándokaiként mindannyian, hívek és nem hívek is, együtt vagyunk úton” – fogalmazott. Hozzátette, „lehetnek mások az ünnepeink, a szokásaink, számolhatjuk máshonnan az éveket, de egymásra utaltságunk a napnál világosabb, sorsunk és jelenünk közös, nem lehetünk hát közömbösek egymás iránt”.

Az államfő szólt arról is: a történelmi egyházak küldetése jelet hagyni, az örök értékek felé fordítani a figyelmet, példát adni emberségből, bizakodásból, önvizsgálatból, őszinteségből. Szerinte az egyházak emellett abban is segíthetnek, hogy az embereket rádöbbentsék a felelősségükre.

Áder János úgy fogalmazott, „a 2020-as év ma még úgy áll előttünk, mint a lehetőségek ideje, a lehetőségé, hogy belássuk hibáinkat, gyengeségeinket”. „Hogy ne herdáljuk el értékeinket, hogy túllépjünk sérelmeinken, és figyeljünk oda egymásra a közös zarándokúton, hogy fedezzük fel az együttélés lelkületét, hogy az önpusztítás,a környezetünkkel szembeni kíméletlenség helyett az élet pártján álljunk.”

Az államfő felidézte, hogy a romániai magyarok a pápai látogatás emlékére szerte Erdélyben, a Partiumban és Csángóföldön is fákat ültettek: nem élettelen anyagból, márványból vagy bronzból emeltek műemléket, hanem növekvő életből hagytak jelet. „Kívánom, hogy ez a szemlélet legyen velünk az új esztendőben!” – mondta Áder János, aki áldott szent időt és békés új évet kívánt vendégeinek, gyülekezeteiknek és közösségeiknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában