Terrorizmus

2018.07.25. 19:59

Magára vállalta a torontói ámokfutás elkövetését az Iszlám Állam

A torontói rendőrség szerint azonban nincs erre vonatkozó bizonyíték.

Az Iszlám Állam (IÁ) az általa működtetett Aamák hírügynökség útján szerdán kiadott közleményében tudatta: a támadó az IÁ egyik katonája volt, és tettét a szervezet felhívására hajtotta végre. Az IÁ arra utasította tagjait, hogy vegyék célba azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részt vesznek az IÁ elleni harcban az Egyesült Államok vezette katonai koalícióban. Az Iszlám Állam további részletekkel vagy bizonyítékkal nem szolgált közleményében.

Mark Saunders torontói rendőrfőnök a dzsihádisták állításaival kapcsolatosan kijelentette: a nyomozás jelenlegi szakaszában semmilyen bizonyíték nincs azok alátámasztására. Saunders hangsúlyozta, hogy megpróbálnak minden szálat felgöngyölíteni, ennek érdekében kikérdezik az elkövető ismerőseit, felülvizsgálják az interneten folytatott tevékenységét, és kivizsgálják mentális egészségét is.

A kanadai nagyvárosban vasárnap este elkövetett lőfegyveres ámokfutás végrehajtója, Faisal Hussein a város Greektown negyedében kézifegyverrel válogatás nélkül lövöldözni kezdett, 15 embert megsebesített. Egy 10 éves lány és egy 18 éves fiatal nő belehalt sebesüléseibe. A 29 éves torontói lakos a családja szerint súlyos mentális problémákkal küszködött, „elmezavartól és depressziótól szenvedett”.

A kanadai hatóságok szerint Faisal Hussein nem állt nemzetbiztonsági megfigyelés alatt. A rendőrség hangsúlyozta, hogy indítéka továbbra sem világos, így az sem, honnan szerezte lőfegyverét. Azt sem sikerült eddig tisztázni, hogy a lövöldöző önkezűleg vetett-e véget életének, vagy a rendőrök által leadott lövések végeztek-e vele. Hírügynökségek szerint ennek kiderítésére a férfi boncolását rendelték el.

Ralph Goodale közbiztonsági miniszter elmondta: a torontói rendőrség által vezetett nyomozás jelenlegi állása szerint az elkövető tette nincs összefüggésben a nemzetbiztonsággal.

A nyomozók házkutatást tartottak a férfi lakásán, amelyen szüleivel és ikertestvéreivel osztozott. A hatóságok több doboznyi, bizonyítékként használható tárgyat foglaltak le.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában