kapcsolat

2018.04.22. 19:04

Macron Trumpról: Mindketten a magunk útját járjuk

Emmanuel Macron francia államfő nagyon különlegesnek nevezte kapcsolatát Donald Trump amerikai elnökkel a Fox televíziónak adott interjújában, amelyben bejelentette azt is, hogy arra kéri majd Washingtont, ne vonuljon ki Szíriából.

„Mindketten a magunk útját járjuk” – indokolta a nagyon különleges kapcsolatot a francia államfő a republikánusokhoz közelálló televíziónak Párizsban adott exkluzív interjújában, amelyet vasárnap délelőtt, egy nappal washingtoni állami látogatásának kezdete előtt sugárzott a Fox televízió.

Emmanuel Macron, aki korábban a francia szocialista kormány tagja volt, úgy fogalmazott: mind ő, mind Trump kívülről érkezett a politikába,

„Trump elnök megválasztására nem számítottak az önök országában, és valószínűleg az én megválasztásomra sem számítottak az én országomban. Nem vagyunk a klasszikus politikai rendszer részei”.

A 40 éves francia államfő elmondta: a célja az, hogy Washingtonban kiemelje a két ország különleges kapcsolatrendszerének hosszú történetét, sürgesse az amerikai kongresszust néhány „haramia” állam és kemény diktátor befolyásának és támogatásának csökkentésére, és közös harcot hirdessen a terrorizmus ellen.

Kifejtette: a kongresszus két háza előtt elmondandó beszédében arra kéri majd Washingtont, hogy folytassa a katonai intervenciót Szíriában. „A militarizmus szószólója leszek a kongresszusban” – mondta. Úgy vélte, hogy az Egyesült Államok változatlanul elkerülhetetlen szereplője a béke megteremtésének a Közel-Keleten, s hozzátette, hogy Franciaország a szíriai konfliktus lezárulta után támaszkodik majd az Egyesült Államokra. „Új Szíriát kell felépítenünk” – fogalmazott.

Az interjúban Macron szólt Oroszországról és elnökéről, Vlagyimir Putyinról is. „Nagyon erős ember és erős elnök, aki előtt soha nem szabad gyengének mutatkoznunk” – írta le Putyint. Majd úgy vélekedett, hogy Putyin „nagy Oroszországot akar. Az emberek büszkék a politikájára. Rendkívül kemény a kisebbségekkel és az őt ellenzőkkel, a demokráciáról vallott felfogása nem a sajátom”.

A Fox televízió riportere megkérdezte a francia államfőt a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozás ügyében folyó vizsgálatokról is, mire Macron leszögezte: ennek nincs hatása arra, hogy Franciaország milyen politikát folytat az Egyesült Államokkal.

Erőteljesen érvelt a május elsején bevezetni tervezett acél-, és alumíniumipari termékek védővámja ellen, mondván „nem folytatunk kereskedelmi háborút a szövetségeseinkkel”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában