Négy ember meghalt

2018.12.11. 21:54

Lövöldözés volt Strasbourgban, egy karácsonyi vásár közelében

Az első percekben még ellentmondásos, nem hivatalos forrásokból származó információk láttak napvilágot. Internetes felületén a Le Figaro című francia lap például azt írta, hogy egy férfi nyitott tüzet automata fegyverből, négyen megsebesültek. Több forrás szintén sebesültekről írt, a Reuters hírügynökség a helyi tűzoltóságra hivatkozva viszont azt jelentette, hogy egy ember meghalt. Csak ezután érkezett a prefektúra részéről immár hivatalos közlés.

Forrás: AFP

Fotó: Frederick FLORIN

Lövöldözés volt kedd este Strasbourgban, egy karácsonyi vásár közelében, a hatóságok legfrissebb tájékoztatása szerint négyen meghaltak, tizenegyen megsebesültek.

Egy rendőrautó halad Strasbourg utcáján miután lövöldözés történt 2018. december 11-én
Fotó: Frederick FLORIN / AFP

Az elkövető, akit már azonosítottak, szökésben van.

A közösségi média szerint a francia nagyváros központjának egy részét lezárták, a francia belügyminisztérium pedig felszólította a lakosságot, hogy maradjanak otthon. A központ lezárt részéből csak kimenni lehet, be viszont senki nem juthat.

A DNA című helyi hírportál rendőrségi forrásra hivatkozva feltételezi, hogy terrorcselekmény történt.

A lövöldözés után mozgósították a biztonsági szolgálatokat – írta Twitter-bejegyzésében a francia belügyminiszter.

Christophe Castaner azt kérte mindenkitől, hogy ne terjesszenek rémhíreket, hanem kövessék a hatóságok tanácsait.

A belügyminiszter a helyszínre utazik Emmanuel Macron francia elnök utasítására, akit folyamatosan tájékoztatnak a Strasbourgban történtekről.

Rendőrségi források megerősítették,

hogy Strasbourgban a Kléber tér és egy karácsonyi vásár helyszíne között történt a halálos áldozatokkal is járó lövöldözés, amelyben többen megsebesültek.

Az Európai Parlament egyik tagja, Eva Kaili ugyancsak a Twitteren írta, hogy a hatóságok életbe léptették a biztonsági protokollt, és lezárták az Európai Parlament épületét, amelyben jelenleg is tartózkodnak képviselők. Ők egyelőre nem hagyhatják el az épületet.

A helyi rendőrség közölte, hogy azonosították az elkövetőt, akt nagy erőkkel keresnek. A terrorelhárító ügyész is vizsgálja az ügyet.

A Le Figaro Chérif C.-ként a DNA Ch. Ch.-ként azonosította a terroristát. A 29 éves férfiről már egy órája terjed a Twitteren egy igazolványkép, ezek szerint valóban ő a terrorista.

A helyi lakosok arról számoltak be, hogy a városközpont egyes részein lehetett hallani a lövéseket.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=1VHqDiQphrA&has_verified=1

Borítókép: Egy katona Strasbourg a lövöldözés után 2018. december 11-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában