szerencsétlenség

2021.06.10. 09:58

Lezuhant egy katonai repülőgép Mianmarban, többen meghaltak

Egyelőre nem tisztázott, hogy mi okozta a balesetet.

Lezuhant egy katonai repülőgép csütörtökön Mianmar második legnagyobb városa, Mandalaj közelében, 12 ember meghalt – közölte a helyi tűzoltóság a közösségi médiában közzétett bejegyzésében.

A gép a fővárosból, Najpjidóból tartott a 270 kilométerre északkeletre fekvő Pjin U Lvin városába. A hadsereg tulajdonában lévő Miavaddi tévéállomás arról számolt be, hogy a baleset leszállás közben történt és a gép egy acélgyártól 300 méterre csapódott a földbe.

Fedélzetén hat katona, valamint szerzetesek tartózkodtak, akiknek egy buddhista kolostorban tartott szertartáson kellett volna részt venniük – derült ki más médiajelentésekből.

Egy helyi lakos elmondásából, valamint egy közösségi hálóra feltett bejegyzésből tudni, hogy a pilóta és egy utas túlélte a balesetet, őket egy katonai kórházba szállították.

Egyelőre nem tisztázott, hogy mi okozta a balesetet.

A közösségi médiában közzétett fotókon súlyosan megrongálódott géptörzs látható, amely az oldalára fordult.

A délkelet-ázsiai Mianmarban zavargások uralkodnak azóta, hogy a hadsereg február 1-jén erőszakkal átvette a hatalmat és megbuktatta az Aung Szan Szú Kji által vezetett, választott kormányt.

Az ország városaiban naponta tartanak tüntetéseket, a határvidéken pedig harcok dúlnak a hadsereg és ellenálló milíciák között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában