emberölés

2019.07.20. 15:00

Letartóztatták a Prágában elfogott szerb-magyar férfit

Letartóztatták a Prágában elfogott, több gyilkossággal gyanúsított szerb-magyar férfit – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész szombaton.

A közlemény szerint a több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozásban a gyanúsított letartóztatását eredményesen indítványozta a Fővárosi Főügyészség, a nyomozási bíró szombaton ugyanis elrendelte a letartóztatást a szökés-elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében. A végzés – védelmi fellebbezés miatt – nem végleges – írta a főügyész.

A rendőrség csütörtökön közölte a honlapján, hogy két gyilkossággal is gyanúsítják azt a férfit, akit aznap Magyarországra szállítottak.

A 38 éves D. Csaba a gyanú szerint tavaly július 30-án Amszterdamban megölt egy horvát férfit, szeptember 19-én pedig Rákospalotán, a Szilas-pataknál újra gyilkolt,

ezúttal egy 49 éves magyar férfi vált az áldozatává.

D. Csabát nemzetközi elfogatóparancs alapján

március 1-jén Prágában, egy szállodában fogták el.

A férfit csütörtökön a Terrorelhárítási Központ Rajkánál szlovák kommandósoktól vette át, majd a fővárosban átadta a BRFK-nak.

Dócs András, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozó főosztályának vezetője pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján azt közölte: előre kitervelten, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár ellen. Azt mondta, hogy egyelőre két gyanúsítást közöltek a feltételezett elkövetővel, de sok más emberölési ügyet is meg fognak vizsgálni. Sajtóhírek szerint D. Csaba Szerbiában és Spanyolországban is bűncselekményt követett el. A férfit a két emberölésen kívül csalással is meggyanúsították, a nyomozás várhatóan hosszú lesz – jelezte az ezredes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában