bűnügy

2019.08.14. 13:58

Lengyel-ukrán embercsempészbandát göngyölítettek fel

A bűnügyben több hónapja folyik nyomozás, nem zárhatók ki újabb letartóztatások sem.

Felgöngyölítettek Lengyelországban egy, lengyelekből és ukránokból álló, embercsempészettel és külföldiek törvénytelen tartózkodásának legalizálásával foglalkozó csoportot, az elmúlt napokban újabb négy személyt vettek őrizetbe – közölte szerdán a lengyel központi rendőrségi nyomozóiroda (CBSP).

A Varsóban és északkelet-lengyelországi településeken őrizetbe vett négy gyanúsított közül hármat előzetes letartóztatásba, egyet rendőrségi felügyelet alá helyeztek. Ha a gyanú bebizonyosodik, öt évig terjedő szabadságvesztés vár rájuk.

A bűnügyben több hónapja folyik nyomozás, nem zárhatók ki újabb letartóztatások sem. Összesen eddig már 28 személyt – többségükben lengyeleket, de ukránokat is – gyanúsítottak meg a bűnszervezetben való részvétellel, embercsempészet szervezésével.

A csoport több mint 600 külföldit – pakisztáni, szíriai, algériai, iraki, egyiptomi, líbiai, iráni és indai állampolgárokat – látott el ideiglenes tartózkodási engedélyek és munkavállalási engedélyek megszerzéséhez szükséges iratokkal. A lengyel állami ügyészség közlése szerint tevékenységükkel 920 ezer euró (körülbelül 290 millió forint) törvénytelen haszonra tettek szert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában