váratlan

2020.12.23. 15:33

Lemondott a moldovai kormányfő

Döntéséhez nem fűzött magyarázatot.

Benyújtotta lemondását szerdán Ion Chicu moldovai kormányfő. Chicu, aki korábban pénzügyminiszter volt, nem fűzött magyarázatott döntéséhez.

A parlament tavaly novemberben választotta meg miniszterelnöknek egy olyan kormány élére, amelyben főképpen az Igor Dodon leköszönő államfő által támogatott miniszterek kaptak helyet.

December elején Maia Sandu újonnan megválasztott államfő a moldovai kormány azonnali lemondását, a parlament feloszlatását és új választások megtartását követelte. A főváros központi terén tartott megmozduláson hangoztatta, hogy a törvényhozásnak távoznia kell, ehhez pedig a legrövidebb út a kormány lemondásán át vezet.

Egyben korrupcióval vádolta meg a Ion Chicu vezette kabinetet, Igor Dodon távozó államfőt pedig azzal, hogy tüzet szít, káoszt provokál és súlyosbítja a válságot az országban.

Sandu szerint a parlament által december elején hozott jogszabályok zöme fenyegeti az ország biztonságát, megfosztja a hivatalban lévő elnököt attól, hogy fellépjen a korrupció ellen, ráadásul a parlamenti döntések a költségvetésre nézve is veszélyeket hordoznak magukban.

Az Európa-barát Sandut november közepén választották meg államfőnek, de csak csütörtökön iktatják be ünnepélyesen hivatalába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában