lehetőségek

2018.03.01. 18:07

Lázár: vagy Orbán, vagy Soros emberei alakítanak kormányt

Lázár János szerint az április 8-i parlamenti választás után két lehetőség van: vagy Orbán Viktor miniszterelnök, vagy Soros György emberei alakítanak kormányt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a választás arról szól, hogy „meg tudjuk-e védeni Magyarországot a bevándorlástól”.

Lázár János szerint az elmúlt években a Fidesz-KDNP megtett mindent az ország megvédéséért, a nemzeti érdek képviseletéért, például a kerítésépítéssel.

A magyar szuverenitás védelmét Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP képviseli a leghitelesebben

- hangoztatta.

A politikus kitért a vasárnapi hódmezővásárhelyi – az ellenzék által támogatott jelölt győzelmét hozó – polgármester-választásra is, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott: a versengés ideje véget ért, most az együttműködés ideje jött el. A helyi Fidesz kész részt venni a városépítő munkában, „nekünk Hódmezővásárhely az első, a város fejlődése a szívügyünk” – mondta a térség országgyűlési képviselője, a város volt polgármestere, megköszönve a Fidesz-szavazóknak, hogy kitartottak a párt mellett, ez ugyanis „fontos biztatás és iránymutatás”, továbbá gratulált a győztes Márki-Zay Péternek.

Kérdésre hangsúlyozta: még egyetlen küzdelmet sem adott fel, küzdeni fog a szavazók bizalmáért a parlamenti választáson egyéni jelöltként. Az ellenfeleinek pedig azt üzente: „több Lázár János lesz, nem kevesebb”.

Nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy a hódmezővásárhelyi eredmény fényében változtatna-e a kormányoldal kampánykommunikációján.

Elmondta azt is, hogy csütörtök délelőtt Orbán Viktorral Miskolcon jártak, ahol felkeresték Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármestert, és tárgyaltak vele a város és a kormány együttműködéséről. A legfontosabb eredménynek azt nevezte, hogy Miskolcon javult a közbiztonság, emellett beszámolt a munkanélküliség csökkenéséről és az iparűzési adóból befolyó bevétel növekedéséről. Közölte egyúttal, hogy a következő kormányülésre előterjesztés készül a miskolci úgynevezett Y-hídról.

A sajtótájékoztató elején megjelent a helyszínen Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő, aki a kalocsai és a szolnoki közvilágítási program ügyében várt válaszokat a Miniszterelnökség vezetőjétől. Lázár János megígérte a reagálást, arra kérve a szocialista politikust, hogy várja azt meg, Harangozó Tamás azonban távozott.

A miniszter a tájékoztató későbbi részében a témában azt mondta: a közvilágítási tender egy jó ötlete volt a szocialisták kormányának, ők hagyatták jóvá az EU-val, az érintett önkormányzatok pedig nagyon jól tették, hogy részt vettek benne, mert mindenhol jelentősen javult a világítás, az új technológia bevezetésével pedig csökkent a költségszint. A beruházást az Európai Bizottság és az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF is vizsgálta, utóbbi lezárta a vizsgálatot, és azt megküldte a kormánynak, valamint a Legfőbb Ügyészségnek, amely megtette a szükséges intézkedéseket, a kabinet pedig reflektált az észrevételekre – fejtette ki, jelezve, hogy a fejlesztési tárca irányító hatósága tételesen cáfolta az OLAF megjegyzéseit. Az Európai Bizottság egyelőre semmivel nem marasztalta el Magyarországot, a brüsszeli testület kérdéseket fog feltenni, amelyekre Magyarország határidőn belül válaszol majd – közölte.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát ért támadás ügyében a tárcavezető kijelentette: a magyar kormány nem hagyhatja, hogy akár csak egyetlen magyart is megfélemlítsenek Kárpátalján.

Megerősítette, hogy a kabinet úgy döntött, biztosítja a székház helyreállításának költségeit.

Közölte továbbá: a kormányt aggodalommal tölti el, hogy egy hónapon belül ez már a második olyan súlyos atrocitás volt, amelyet magyar sérelemre követnek el Kárpátalján.

A hideg időjárással kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a hajléktalanellátók kihasználtsága 90 százalékos, a gázellátásról szólva pedig kijelentette: ha a hideg idő tovább tart, akkor is rendelkezik az ország elég gázkapacitással. A tározókban jelenleg 2,3 milliárd köbméter földgáz van – közölte -, ami akár száz napra is elegendő a lakossági felhasználóknak. Megjegyezte egyúttal, hogy ha a 2002-2010 közötti energiaár-emelés folytatódott volna, akkor ma az áram és a gáz is jóval többe kerülne.

Más témákra kitérve elmondta: Veszprémben turizmusfejlesztési programot és uszodaépítést, Baján körforgalom-építést, Mosonmagyaróváron útfejlesztést támogat a kormány, Martonvásáron ipari telephelyhez biztosítanak többletforrást, Pécsen pedig térfigyelő kamerákra adnak forrást. Emellett a családügyi kabinet családbarát hely védjegy bevezetéséről döntött, valamint arról, hogy támogatják a kórházi szülészetek fejlesztését – tette hozzá.

Lázár János kérdésre reagált az ellenzéki képviselőjelöltek esetleges visszaléptetéséről szóló hírekre, úgy fogalmazva: aki Soros György pénzéből a bevándorlás megszervezésére szövetkezik, az elárulja a hazáját, a választóit.

A Margitszigetre tervezett teniszstadion ügyében a miniszter szintén kérdésre közölte: a kormány ebben a formában nem támogatja a sziget beépítését – akár azt is vállalva ezzel, hogy a tervezett világversenyt nem rendezik meg 2019-ben -, mert nem engedheti meg, hogy a Margitszigetet „feláldozzák”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában