Megoldást keres a lejáró intézkedések meghosszabbítására a kormány (videó)

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számolt be a legújabb döntésekről a Kormányinfón.

Az Országgyűlés hétfőn nem adta meg a lehetőséget, ezért a koronavírus elleni védekezéshez szükséges, 15 nap után lejáró intézkedések pótlására megoldást kell találnia a kormánynak. Az Országgyűlés hatáskörét kiüresítené, ha a kormány 15 naponként meghosszabbítaná a lejáró intézkedéseket. Az egyes intézkedések közül az egyik legfontosabb az egyetemek lezárva tartása, ezért a fenntartókat megkérjük, hogy hosszabbítsák meg a szünetet. A köznevelési intézmények kapcsán – óvodák, bölcsődék – esetében is a fenntartók – állam, önkormányzat, egyház, alapítvány – rendelje el a további zárva tartást. A határzárakra vonatkozó intézkedések is lejárnak, ezért a belügyminiszter saját hatáskörben fogja elrendelni a schengeni belső határok ellenőrzését az uniós jogszabályoknak megfelelően. Az ítélkezési szünet is lejár hétfőn, itt két napot kell áthidalni, erről az OBH elnökével egyeztet Varga Judit igazságügyi miniszter – olvasható Gulyás Gergely bejelentése a Magyar Nemzet összefoglalójában.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta,

a védekezés elején vagyunk, a csoportos megbetegedések korszakából át fogunk lépni a tömeges megbetegedések korszakába.

A miniszter köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, a rendvédelemben szolgálatot teljesítőknek.

„Az ő jövőbeni munkájuktól függ a védekezés eredményessége” – tette hozzá.

Arról is szólt, hogy az időben meghozott intézkedéseknek hála, ma Magyarországon kisebb a fertőzöttség Európa többi országához képest.

„A védekezéshez legfontosabb eszköz a lélegeztető gép, amiből jelenleg 2500 áll rendelkezésre, és továbbiakat is be fog szerezni a kormány” – folytatta, hozzátéve: a piacon szabad rablás van, csak az a biztos, ami beérkezett az országba.

A védekezés költségeiről elmondta: eddig 100 milliárd forintot költött a kormány és további több százmilliárd forintot kell még elkölteni az egészségügyi ellátásra és a rendvédelemre.

„A központi költségvetésben minden forrás rendelkezésre áll” – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

Ma lesz az európai állam és kormányfők online tanácskozása, amin a magyar kormány indítványozza a védekezéshez szükséges eszközök vámmentes beszerzésének engedélyezését. Hozzátette: a brüsszeli felajánlások eddig a fejlesztési pénzekből történtek, de mivel Magyarország a lehető legnagyobb mértékben felhasználta a pályázati forrásokat, csak kisebb összegek állnak rendelkezésre.

„A kormány abban érdekelt, hogy a lehető legnagyobb mértékben tartsa fel a gazdaság működőképességét” – szögezte le.

Gulyás Gergely a Magyar Nemzet által beküldött kérdések kapcsán elmondta: az Európai uniótól érkező minden segítséget szívesen fogadnak, de azt, hogy a védekezésben akadályozzon, és olyan intézkedéseket bíráljon, amit más tagállamok is bevezettek, nem tartjuk elfogadhatónak.

A lap azon kérdésére, hogy több önkormányzat is olyan határozatokat hozott, amelyeket később vissza kellett vonni, úgy fogalmazott: kormányhivatalok több esetben is megtették, hogy iránymutatást adtak az önkormányzatoknak a különleges jogrendben alkalmazható intézkedésekről.

„Az önkormányzatok nem rendelhetnek el kijárási tilalmat”

– szögezte le.

„Nem csak a Helsinki Bizottság áll elő hajmeresztő javaslatokkal, az ENSZ biztos is ilyen javaslatot tett, azonban a magyar kormány a szigorú büntetőpolitikát tartja célravezetőnek” – nyilatkozta azon kérdésünkre, hogy a Soros György által támogatott szervezet iráni mintára a kisebb súlyú bűncselekmények miatt elítéltek szabadon bocsátását javasolta.

„A katonaság és a rendőrség képes megvédeni a déli határt” – jelentette ki a miniszter, egyben szólt arról is, hogy mostanra zavartalan lett az átengedés a humanitárius folyósokon is.

Azt is elmondta, hogy továbbra is WHO protokollját alkalmazza az ország a szűrések tekintetében, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legtöbb tesztet beszerezzék.

A tárcavezető több hamis hírt is cáfolt. Elmondta, hogy az ellenzéki médiában terjesztett hírrel szemben Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetője nem külföldre ment síelni, hanem a gyermekének segített egy baleset után. Hozzátette: a hivatalvezető folyamatosan dolgozik. B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselőt ért támadások kapcsán kijelentette: negatív teszteredmény után jött be az Országgyűlésbe.

Egy a parlament távmunkájával kapcsolatos kérdésre elmondta: az Országgyűlés esetében

az elektronikus tárgyalás bevezetéséhez az Alaptörvényt kellene módosítani, de jelenleg ilyen előterjesztés nincs a Ház előtt.

Arról is beszámolt, hogy a kormánytagok közül eddig csak Pintér Sándor belügyminiszteren végeztek koronavírus tesztet, de mindkét vizsgálat eredménye negatív lett, ahogy a már említett fideszes honatyának is.

A gazdasági kihívások kapcsán elmondta Gulyás Gergely:

április-májusban lehet tömeges a munkahelyek elvesztése.

„Júliusig tarthat ebben az esetben az álláskeresési járadék” – mondta a tárcavezető, aki megerősítette, a kormány célja, hogy három hónap után mindenkinek munkát tudjunk adni.

„Ha a segélyezésre térünk át, akkor az katasztrófához vezet” – szögezte le.

Hozzátette: tömegesen kell munkahelyeket teremteni a járvány lefutása után. A kormány persze tud más döntést is hozni, ha úgy kívánja.

Kérdésre elmondta, hogy ebben hónapban 30-40 ezer munkahely szűnhet meg és az április még rosszabb lesz.

„A munkanélküliség százezres lesz, csak az a kérdés, hogy hány százezres”

– ismételte korábbi kijelentését.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar gazdaságot jó állapotban találta a válság, nincsenek strukturális gondok, vannak monetáris, jegybanki eszközök.

„Mindent megteszünk, hogy a magyar gazdaság a legjobb állapotban vészelje át ezt a válságot!”

– tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő azt mondta, hogy hosszú védekezésre készül fel a kormány, a beszerzett és beérkezett eszközöket pedig a veszélyeztetettségi szint alapján osztják szét.

A kijárási tilalom kapcsán Gulyás Gergely úgy fogalmazott, ha szükségessé válik, az eddigieknél is szigorúbb intézkedéseket hoz meg a kormány.

Napi rendszerességgel foglalkozik a kormány, hogy mely további ágazatokra, vállalkozásokra terjessze ki a járulék kedvezményeket.

Az érettségi és a felvételik kapcsán elmondták: jelenleg a kormány úgy látja, hogy megtarthatók a vizsgák.

A gyógyszerkutatásokkal is foglakozó egészségügyi akciócsoport eredményei kapcsán Gulyás Gergely elmondta: június-júliusra várható a járvány tetőzése Magyarországon a pillanatnyi tudományos álláspont szerint.

Kormányinfó (2020. márc. 26.)

Közzétette: Magyarország Kormánya – 2020. március 26., csütörtök

 

A Kormányinfót követően tartotta meg aktuális sajtótájékoztatóját az Operatív Törzs.

Jelnyelven is közvetítik a Kormányinfót

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalán jelentette be, hogy ezentúl a Kormányinfót jelnyelven is közvetítik – számolt be az Origo.

A szóvivő megjegyezte, a kormány célja az, hogy minden magyar ember első kézből értesüljön a kormány döntéseiről – írja a portál.

Kormányinfó – kicsit másképp

A Kormányinfó mától kicsit változik! Hamarosan találkozunk! 👋 🙂

Közzétette: Szentkirályi Alexandra – 2020. március 25., szerda

A Kormányinfó jelnyelven való tolmácsolását Kósa Ádám fideszes európai parlamenti képviselő kezdeményezte, aki Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) az elnöke – idézte a lap Szentkirályi Alexandrát.

Hozzászólások

rekordok
Reigl Judit alkotásaiért fizették a legtöbbet 2008 és 2019 között
szükséges szabályozás / 1 órája
Brexit-ügyi tárgyalók az ír határkérdés mielőbbi rendezésében állapodtak meg
A felek megegyeztek, hogy részletes ütemtervet kell készíteni mihamarabb a vámellenőrzési eljárások bevezetésére.
Gyász
GYÁSZHÍR Dr. Szűts István nyugdíjas sebész főorvos 80.életévében elhunyt. Kívánságának megfelelően hamvasztás utáni búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS " Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi S nyugalmad nem zavarja senki. Legyen csendes az álmod, Találj odafenn örök boldogságot. Fájó szívvel és szeretettel emlékezem BELLOVAI ILONA halálának 3. évfordulóján. Szerető Nővére
MEGEMLÉKEZÉS Vágytam maradni még szeretteim között. A sors végül ellenem döntött. Búcsúzni nem tudtam, ajkam nem engedett, amit mondani akartam, tudja, ki szeretett. Fájó szívvel emlékezünk Dobrovolszki Andrásné Szabó Dorottya Veronika halálának 5. évfordulóján. Attila és Ági
„Csillag volt, mert szívből szeretett, S mi úgy szerettük, ahogy csak lehetett. Elment tőlünk, mint a lenyugvó nap, De szívünkben él, és örökké ott marad.” GYÁSZHÍR Megtört szívvel tudatjuk, hogy Uhrin György (adagolós) életének 66. évében elhunyt. Temetésének időpontjáról a Család később intézkedik, hogy mindazok, akik szerették, el tudják kísérni utolsó útjára. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Suhajda Andrásné szül. Hrabovszki Zsófia békéscsabai lakos 2020. március 20-án, 79 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. március 31-én 10 órakor lesz a békéscsabai Tabáni evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Szlávikné Gál Anna békéscsabai lakos a BMKH Közlekedési Osztályának nyugdíjasa 65 éves korában hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt. Hamvait 2020. április 2-án 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. A gyászoló család
" Szívünkben itt maradsz,nem feledünk Téged. Hogy eddig velünk voltál,hálát adunk az égnek." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Endre Jánosné szül.: Orvos Mária békéscsabai lakos 77 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. Ezúton mondunk köszönetet a Dialízis Osztály dolgozóinak, valamint az Ady Endre utcai idősek Otthona ápolóinak és lakóinak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HAJDU JÓZSEF hentes 73 évesen 2020. március 17-én elhunyt. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér." Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tóth Jánosné szül.: Tóth Erzsébet békéscsabai lakos életének 88. évében csendesen megpihent. Temetése 2020. március 26-án 15 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik , fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kutas Sándor békéscsabai lakos 80 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. március 24-én 11 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, Szorgalom és munka volt az egész életed. Mióta elmentél, a szívünk csupa bánat, Te voltál a lelke az egész családnak." MEGEMLÉKEZÉS Illich Ferencné szül. Frankó Róza (Rózsika) halálának 11. évfordulóján soha el nem múló fájdalommal emlékezik szerető férje, gyermekei és szerettei
" Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY ISTVÁN a BHG volt gazdasági vezetője, békéscsabai lakos 79 éves korában elhunyt. Hamvait 2020. március 23-án 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy Felegyi Mihályné szül.: Varga Anna békéscsabai lakos 58 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020.március 26-án 10 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család.
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér" Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy Medve Mihályné szül.: Lipták Mária békéscsabai lakos 75 éves korában türelemmel viselt hosszan tartó betegség következtében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. március 24-én 10 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk és déditatánk Kesjár Pál halálának első évfordulóján. Szerető családja.
Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér. " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamám FARKAS OTTÓNÉ Szül: Körösladány Mária Békéscsaba jaminai lakos türelemmel viselt, hosszú betegség után 82 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2020. március 20-án 10 órakor lesz a békéscsabai Zsigmond utcai katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló lánya és unokája
" Angyalok őrizzék örök álmodat, Lelkedért gyújtom a fénylő gyertyákat Emléked szívünkben él tovább." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékezik felesége, lánya, és családja, fia és családja Csicsely György ( A Harmónia Vadászbolt volt tulajdonosa) halálának 15. évfordulóján.
Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy Kmecz Jánosné szül. Békészki Judit békéscsabai lakos 78 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020.március 20-án 12 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család.
Ne dőljön be / 1 órája
Állítólagos koronavírus elleni termékek netes árusítását vizsgálták
Békés megye / 3 órája
A legnagyobb biztonság érdekében a kihelyezett csipeszekkel vegyék ki a pékárukat a vásárlók!
Ny. L.
mindig profik / 3 órája
Sztárséfek otthoni konyháikból tanítják főzni a franciákat
hiánypótló egészségügyi eszközök / 4 órája
Jószolgálati nagykövetként segíti a maszkok készítését Lévai Anikó
gyűjtemény / 4 órája
Ezek a járvánnyal kapcsolatos leggyakoribb tévhitek
Nemzetek Kupája / 5 órája
Újabb fordulóponthoz érkezett az Exatlon Hungary (videó)