Tudni, kik vagyunk

2018.05.16. 14:46

Kövér László: Sorsdöntő kérdés az identitás

Az Országgyűlés elnöke az EU jövője szempontjából létkérdésnek tartja, hogy a választópolgárok demokratikus keretek között el tudják-e utasítani az identitásnélküliség politikáját. Novák Katalin Európát az üres bölcsők kontinensének nevezte.

A házelnök a Nézőpont Intézet és a Waclaw Felczak Alapítvány által támogatott, A közép-európai összefogás jövője – Három tenger, visegrádi négyek, lengyel-magyar tengely című konferencián tartott köszöntő előadást.

Kövér László kifejtette, hogy bár a nyugat-európai és a kelet-közép-európai politikai elitek abban egyetértenek, hogy jogállamra és jólétre van szükség, abban már nem, hogy szükség van-e az önazonosság-tudat legszilárdabb alapelemeire, például a nemi, a családi, a vallási és a nemzeti identitásra is. A politikus szerint ma ez a legfontosabb politikai különbözőség az Európai Unióban.

Kiemelte, hogy a visegrádi négyek együttműködésében erős összekötő kapocs „a természetes emberi azonosságtudat megőrzése iránti alapvető társadalmi igény”. Ennek az együttműködésnek meglátása szerint kulcskérdése az, hogy a nemzeti identitások viszonyában a múlt században elterjedt nemzeti kizárólagosságot sikerül-e felváltani nemzeti kiengesztelődéssel és méltányossággal.

Szerinte az identitásnélküliség ideológiájának lényege, hogy a felgyorsuló technológiai változások, a digitalizáció, a robotizáció és a mesterséges intelligencia korában az azonosságtudat alapelemei csak a fejlődés akadályai.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a demokráciában és növekvő jólétben élő nyugat-európai társadalmak korábban nem tiltakoztak a politikai elitnek az identitásnélküliségről szóló elképzelései ellen, ám ebben változást hozhat a tömeges migráció megjelenése.

A házelnök hangsúlyozta, hogy a visegrádi négyeket – Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát – és a Három tenger kezdeményezés országait (Ausztria, Bulgária, Csehország, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia, Szlovénia) sok Európán belüli és azon kívüli erő akarja a maga politikai céljaira felhasználni. Szerinte azonban ha az érintettek meg tudnak állapodni közös céljaikban, nem válnak majd külső hatalmi érdekek játékszerévé.

Kövér László a családok szerepére, helyzetére is kitért. Elmondta, hogy ha sikerült a családokat természetes életközösségekként megerősíteni kulturálisan és gazdaságilag, Közép- és Kelet-Európa országai demográfiailag talpra tudnak állni, és munkaerőpiaci szükségleteiket is képesek lesznek maguk biztosítani.

Ehhez kapcsolódóan Novák Katalin család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár hiányolta, hogy uniós szinten még meg sem fogalmazták a válság okát.

Ma egyetlen olyan európai uniós tagállam sincs, ahol elegendő gyermek születne akár csak a népesség fenntartásához

- mondta, hozzátéve: az uniós népességnövekedés egyetlen és kizárólagos forrása a migráció.

Úgy fogalmazott, Európa ma az üres bölcsők kontinense, és benne Közép-Európa az üres bölcsők régiója, mert bár a fiatalok szeretnék, mégsem születik elég gyerek. Szerinte ebben komoly szerepe van az értékvesztésnek, annak, hogy egy társadalomban mennyire számít fontos értéknek a család vagy a gyereknevelés. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány biztosítani akarja mindazt, amire a családalapításhoz szükség van: stabilitást, kiszámíthatóságot, fizikai, anyagi, erkölcsi biztonságot. Elmondta: a gyermekvállalási kedv, a teljes termékenységi arányszámmutató Magyarországon 2011-es 1,23-ról öt év alatt csaknem 1,5-re javult. A kormány 2010-hez képest duplájára emelte a családok támogatására fordított összegeket, így ma már 2000 milliárd forint van erre a költségvetésben. Ez a GDP csaknem 5 százalékát jelenti, miközben a fejlett országok átlaga 2,5 százalék – tette hozzá a családügyi államtitkár.

Borítókép: Kövér László a Nézőpont Intézet konferenciáján. Forrás: MTI / Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában