ötvenéves konfliktus

2018.01.18. 06:09

Kolumbiában meggyilkolták a FARC egykori gerillaszervezet két volt tagját

A két egykori gerillát az ország északnyugati részén fekvő Antioqui tartomány Peque településén lőtték agyon, egy politikai rendezvényen – közölte szerdán a helyi média.

Egyelőre nem tudni, hogy ki állhat a gyilkosság mögött. Az RCN Radio és a sajtó beszámolója szerint a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők-et (FARC) korábban az Öböl nevű klán fenyegette meg, amely átvette az ellenőrzést azokon a területeken, ahonnan a volt gerillaszervezet kivonult, miután békemegállapodást kötött a kormánnyal 2016 novemberében.

A mintegy ötven évig tartó konfliktusban, amelyben a FARC és kisebb szélsőbaloldali csoportok vettek részt, a hivatalos becslések szerint több mint 260 ezren haltak meg, 60 ezren megsebesültek, 80 ezren eltűntek és 6,9 millióan elmenekültek otthonukból szerte Kolumbiában. Ennek a fél évszázados kilátástalan küzdelemnek vetett véget a kormány és a FARC között született egyezség.

Egy gerillaszervezet, a mintegy 1500 tagot számláló Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) még mindig harcol. A csoport főképpen az északnyugati Antioquia és a középnyugati Tolima tartományokban tevékenykedik. A szervezetnek a kormánnyal folytatott tárgyalásait januárban függesztették fel, mert a gerillák újabb terrorcselekményeket, robbantásokat követtek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában