Ország-világ

2021.07.21. 17:11

Kocsis Máté Gyurcsányról: egy nemzetét gyűlölő gazembertől az anyázás is dicséretnek számít

A Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány új fejezetet nyitott a magyar közbeszéd rohasztásában.

Reagált Gyurcsány Ferenc posztjára közösségi oldalán Kocsis Máté. Azt írta: „Gyurcsány ma új fejezetet nyitott a magyar közéletben, a közbeszéd rohasztásában. A gyermekvédelmi népszavazásra egy burkolt, de jól érthető “anyázással” válaszolt a miniszterelnöknek. Letudhatnánk annyival a dolgot, hogy egy nemzetét gyűlölő gazembertől ez is dicséretnek számít, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy vajon mitől lett ennyire ideges a bukott miniszterelnök.

A népszavazástól?

Nem lenne csoda, amikor a nép kinyilváníthatja az akaratát, az neki nem sok jót szokott jelenteni.

Magától a gyermekvédelmi törvénytől? Nem újdonság, már kormányfőként is megfosztotta a családokat és gyermeket vállalókat szinte minden támogatástól, és ízlésének való az is, ha gyerekeket traktálhat félrement ideológiákkal.

Vagy attól ideges, hogy az erőszakos LMBTQ-propagandát még brüsszeli nyomásra sem engedjük be a gyerekek közé? Már pedig nem fogjuk. A baloldaliakkal ellentétben mi megbízunk a szülőkben, neveljék úgy a saját gyermekeiket, ahogy akarják.

Nekik vannak előjogaik, nem pedig az alternatív szexuális propagandát terjesztő álcivil szervezeteknek.

Szóval Gyurcsány Ferenc! Két anyázás között barátkozzon meg szépen a gondolattal, hogy a magyar gyermekvédelmi törvényről nem Brüsszelben fog dönteni a hatalommániás elit, hanem a magyarok fognak, itthon, népszavazáson. A haza, a nemzet és a gyermekvédelem szavakat pedig nyugodtan felejtse el, azokat nem magának találták ki, ezt régóta tudjuk. El a kezekkel a gyerekeinktől!” – írta a Fidesz frakcióvezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában