hatékonyság

2020.06.23. 12:29

Kezdődik az agrár-felsőoktatás integrációja

A jövő év elejére Szent István Egyetem név alatt öt kampusszal, 20 ezer hallgatóval és 3500-4000 dolgozóval Magyarország egyik legnagyobb egyeteme jön létre – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedden Kaposváron.

Az integrációt előkészítő bizottság elnökeként is dolgozó főigazgató a Kaposvári Egyetemen a témában tartott dolgozói fórum után, sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy július végén a gödöllői Szent István Egyetembe olvad a veszprémi Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon kara és az egri Eszterházy Károly Egyetem gyöngyösi Károly Róbert kampusza.

A Szent István Egyetem és a Kaposvári egyetem augusztus 1-jén összeolvad,

az így létrejövő agrárfókuszú intézmény január 1-jén alapítványi fenntartásba kerül, és csatlakozik hozzá a magyarországi agrárkutatást összefogó Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 11 intézménye és négy gazdasági társasága.

Gyuricza Csaba a döntést a hallgatói létszám csökkenésével, a működés hatékonyságának szükségességével indokolta.

Elmondta, hogy idén a tavalyinál 18-20 százalékkal kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, a csökkenés az agrárképzésben 30-40, a pedagógiai képzésben 50 százalékos.

„Az összeolvadás nélkül pár éven belül kritikus helyzetbe kerülhetett volna a kaposvári felsőoktatás” – jegyezte meg, utalva arra, hogy a Kaposvári Egyetem négy kara közül kettő agrár- és pedagógiai képzésekben érdekelt.

A főigazgató irreálisnak nevezte, hogy Magyarországon 11 felsőoktatási intézményben 17 helyen legyen agrárképzés, megjegyezve, hogy nagyobb nyugat-európai államokban jellemzően legfeljebb négy helyen képeznek agrárszakembereket,

de van olyan ország is, ahol egyetlen intézményben.

Gyuricza Csaba kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az integráció után a kampuszokat főigazgatók vezetik, az egységek működéséhez szükséges forrásokat biztosítják. A kampuszok, illetve a Kaposvári Egyetem dolgozói augusztus 1-jével a Szent István Egyetem dolgozói lesznek, a Kaposvári Egyetem mind a négy kara, köztük a gazdaságtudományi és a művészeti kar is tovább működhet.

A Szent István Egyetem nem agráregyetemmé, hanem agrárfókuszú egyetemmé válik, ahol más tudományterületeknek is helyük van

- hangoztatta.

Azt mondta: az agrárképzés aránya még a világ vezető agráregyetemein sem éri el az 50 százalékot, ráadásul a Kaposváron jelen lévő gazdaságtudományi képzés kapcsolódik az agráriumhoz, a pedagógiai terület elengedhetetlen szaktanárok képzéséhez, a művészeti oktatás pedig a palettát színesíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában