katonai puccs

2021.02.28. 11:57

Két tüntető vesztette életét a mianmari összecsapásokban

A hatóságok nem képesek megakadályozni a tüntetéseket és a polgári engedetlenségi mozgalmat.

A mianmari rendőrség megölt két tüntetőt, és sokakat megsebesített vasárnap a tüntetések oszlatásakor, két városban – közölték helyi források. Kjav Htike politikus arról számolt be, hogy az ország déli részén fekvő Davei városban a rendőrség tüzet nyitott a tiltakozókra. Egy ember meghalt, többen megsebesültek – írja a Magyar Nemzet.

Az értesülést megerősítette a The Dawei Watch című helyi média, amely szerint

legalább egy ember életét vesztette és több mint egytucatnyian megsebesültek.

A rendőrség az ország legnépesebb fővárosában, Rangunban is rálőtt a tüntetőkre. Egy neve elhallgatását kérő orvos azt mondta, hogy a kórházba mellkasi lőtt sebbel szállítottak egy embert, aki később meghalt. Az értesülést a The Mizzima és a The Myanmar Now című független helyi médiumok is megerősítették oldalaikon erősen vérző emberek képét közölve. Szemtanúk szerint a rendőrök hanggránátokkal is oszlattak Rangunban. A rendőrség és a katonai kormányzat nem reagált a sajtó megkeresésére az ügyben.

A délkelet-ázsiai országban egy hónapja keletkezett káosz azt követően, hogy a hadsereg magához ragadta a hatalmat és őrizetbe vette az ország de facto vezetőjét, Aung Szan Szú Kjít,

valamint pártjának, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) irányítóit. A katonaság azt állítja, hogy a tavaly novemberi választásokon az NLD csalással aratott fölényes győzelmet. Azóta rendszeresek a tiltakozások a katonai hatalomátvétel ellen, a hatóságok nem képesek megakadályozni a mindennapos tüntetéseket és a polgári engedetlenségi mozgalmat.

A rendőrség több alkalommal is éles lőszerrel próbált oszlatni, a demonstrációknak már több halálos áldozata van.

A puccs, amely közel ötvenéves katonai uralom után megakasztotta Mianmar demokrácia felé történő haladását, több százezer tüntetőt vitt az utcákra. A hatalomváltást élesen elítélték a nyugati országok, amelyek közül több korlátozott szankciókat vezetett be Mianmar ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában