Túlélési tanácsok

2019.10.16. 15:57

Késelési technikákat oktat egy svájci muszlim szervezet

Nicolas Blancho szerint a svájci muszlimoknak ugyanolyan hátrányos megkülönböztetésben van részük, mint egykor a nácik idején a zsidóknak.

A svájci Központi Iszlám Tanács „túlélési” harcművészeti felkészítőket szervez férfi érdeklődőknek. A szervezet egyik vezetője egy muszlim hitre áttért, szélsőséges nézeteket valló svájci férfi, aki a muszlimok európai „elnyomása” ellen küzd.

Ha Mickaël Harpon nem késelt volna halálra négy rendőrt a párizsi rendőrségi központban a hónap elején, talán a svájci sajtó sem érdeklődött volna a svájci Központi Iszlám Tanács (CCIS) tevékenysége iránt.

A hétvégén viszont sikerült kideríteni, hogy a szervezet szeptember 21-22-én túlélőtábort szervezett, amelynek tematikájában szerepel a „pszichológiai felkészítés különleges helyzetekre”, de „késelési technikák” is – írta a Le Point francia lap.

A V4NA Hírügynökség hírösszefoglalója szerint a francia apától származó, 36 éves svájci állampolgár, Nicolas Blancho 2009-ben alapította a CCIS-t, akkor, amikor a népszavazást tartották Svájcban a minaretek ellen.

A muszlim „érdekvédelmi” szervezet különféle provokatív akciókkal hívta fel magára a svájci közvélemény figyelmét. Blanchi minden alkalmat megragadott, hogy kiálljon az iszlám sária-törvény bevezetéséért Svájcban. A megkövezést például a „muszlim vallás értékének” nevezi.

Nagy vitát váltott ki Nicolas Blancho több olyan kezdeményezése, mint például a „felfújható minaret” népszerűsítése, illetve a sárga csillagok kitűzése „muszlim” felirattal. Blancho szerint ugyanis a svájci muszlimoknak ugyanolyan hátrányos megkülönböztetésben van részük, mint egykor a nácik idején a zsidóknak.

Noha Nicolas Blancho apja francia, a CCIS elsősorban Svájc német nyelvterületein toboroz. A szervezetnek körülbelül 4000 tagja van, ez a svájci muszlim közösség tagságának egy százaléka.

Az egykori nyomdászinas Blancho-t előbb Kuvait, majd Katar előljárói is nagy tisztelettel fogadták, és az Al Rayane televíziós csatorna 2016-ban „a keresztény világban az iszlám megmentéséért fáradozó harcosként” mutatta be nézőinek.

A Svájci Iszlám Tanács nem csupán provokációkkal hívta fel magára a figyelmet. 2015-ben 38 perces videofilmet tett közzé Szaúd Abdullah al-Muhaysinival, az Al-Nustra Front szíriai Al-Kaida ágának szellemi vezetőjével, Fatah Al-Sham Front címmel.

Ezt követően Nicolas Blancho ellen „terrorista propaganda-tevékenység” vádjával indított eljárást a svájci szövetségi büntetőbíróság.

Blancho szerint „a terrorizmus fogalma mindig politikai értelmezés kérdése” és „a jobboldali szélsőségesség sokkal komolyabb probléma” Európában.

Erre hivatkozva a svájci muszlimokat tömörítő vallási szervezet, a „Konföderáció” 2018. júniusában fellebbezett a vádakkal szemben, a svájci hatóságok pedig felfüggesztették a Blancho ellen korábban elrendelt fokozott megfigyelést – írta a Le Point.

Borítókép:

V4NA Nemzetközi Hírügynökség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában