Lánchíd-ügy

2020.06.12. 19:18

Karácsony a saját közgyűlési határozatuknak sem tett eleget

A Párbeszéd tehetetlen főpolgármestere a gyengülő szocialistákra tolja a felújítás felelősségét.

Hiába kötelezte a balliberális többségű Fővárosi Közgyűlés a Lánchíd felújításának újragondolására, társadalmi párbeszédre és kormányzati egyeztetésekre Karácsony Gergelyt, a főpolgármester mindeddig ezt mégsem hajtotta végre, annak ellenére, hogy a 2020. január 29-i közgyűlésen éppen ő maga terjesztette elő ezt a határozati javaslatot – írja a Magyar Nemzet.

Bár a teendőket a járvány idején is el lehetett volna látni, nemcsak a február-márciusi határidőig, de máig sem történtek meg a szükséges lépések. A Lánchíd-ügy felelősségét Karácsony a szocialista főpolgármester-helyettesére igyekszik áttolni.

Miután a tavalyi, a Lánchíd és környéke felújítására kiírt közbeszerzés sikertelennek bizonyult, ugyanakkor a műszaki jelentések azonban egyértelművé tették, hogy a híd felújítása nem halogatható, Karácsony Gergely 2020. január végén több határozatot fogadtatott el a Fővárosi Közgyűlésben, melyek felelőse egytől-egyig Budapest főpolgármestere lett.

Ezek közül talán a legfontosabb, hogy felül kell vizsgálni a beruházási feladatok kivitelezési sorrendjét, és újra kell gondolni azok időbeli ütemezését. A főpolgármester célként határozta meg azt is, hogy kezdeményezzék a korábban a teljes beruházásra biztosított hatmilliárd forintos kormányzati támogatás átcsoportosítását a „legsürgetőbb elemre”, azaz magára a Lánchídra. Mint az köztudott, ezt a gesztust a kormány már megtette a fővárosi vezetés felé.

Elmaradt költségcsökkentés és kormányzati egyeztetés

Karácsony ugyanakkor a határozati javaslat előterjesztésében más feladatokat is meghatározott. „Szükségesnek tartom továbbá a beruházás terveinek és a közbeszerzési kiírás feltételeinek áttekintését abból a szempontból, hogy az egyes részelemek költségei csökkenthetők-e.”

Előirányozta azt is, hogy „mindezekről a kérdésekről további egyeztetéseket szükséges folytatni a kormány képviselőivel, egyben folyamatosan napirenden kell tartani a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) ülésein a Széchenyi lánchíd és kapcsolódó műtárgyak felújításának témakörét.”

Mint az közismert, nem csak nem sikerült napirenden tartania Karácsonynak az ügyet, hanem legutóbb egészen egyszerűen lemondta a részvételt az FKT júniusi ülésén, szembemenve korábbi álláspontjával.

Elmaradt társadalmi egyeztetés, megszegett választási ígéret

Az elfogadott határozat azt is kimondta, hogy a Fővárosi Közgyűlés „szükségesnek tartja, hogy a Széchenyi lánchíd rekonstrukcióját követő, a belváros forgalomcsillapítását is szolgáló, forgalmi rendjére vonatkozó javaslat a budapestiekkel folytatott társadalmi párbeszéd eredményeként szülessen meg”. E feladat felelőseként a határozat természetesen szintén magát Karácsony Gergelyt nevezte meg, a határidő a „közgyűlés soron következő, februári ülése” volt.

Ilyen típusú társadalmi egyeztetésről nem hallhattunk, pedig Karácsony Gergelynek van elképzelése a Lánchíd jövőjéről. Csakúgy, mint a város számos más pontján, itt is visszaszorítaná az autós közlekedést.

Ismét a határozat előterjesztését idézve: „szükségesnek tartom, hogy társadalmi párbeszédet folytassunk a budapestiekkel arról, hogy a felújított Lánchídon milyen forgalmi rend kerüljön kialakításra. A magam részéről a párbeszéd során amellett fogok érvelni, hogy a gépjárműforgalmat a lehetőségekhez képest minél nagyobb mértékben korlátozzuk a Lánchídon.”

Az elmúlt hónapokban Karácsony Gergely nagyon aktív kommunikációt folytatott, különösen a közösségi médiában. Így számtalan ideológiai vagy országos ügyben megnyilvánult, sőt még az Európai Unió számára is javaslatokat fogalmazott meg budapesti főpolgármesterként a válságkezelés ügyében („Budapest New Deal”).

A fent említett – akár interneten is lebonyolítható – társadalmi párbeszédre azonban eddig nem kerített sort. Ezzel egyébként Karácsony nemcsak az őt kötelező közgyűlési határozatot hagyta figyelmen kívül, hanem választási ígéretét is, amely így szólt: „folyamatos párbeszédet folytatunk a lakossággal Budapest aktuális kérdéseiről, és rendszeresen kikérjük a véleményét konkrét kérdések, projektek esetében.”

Beindult a felelősséghárítás, a szocialistákra tolják a Lánchíd-ügyet

Amint láttuk, saját javaslatát elfogadva kötelezte Karácsony Gergelyt arra a Fővárosi Közgyűlés, hogy gondolja újra a Lánchíd felújítását. A főpolgármestert – bár ez szó szerint nem került kimondásra – lényegében egy új közbeszerzés előkészítésével is megbízták, mikor feladatául szabták a „Megvalósítási megállapodás és a kapcsolódó engedélyokirat módosítását” a kormánnyal való egyeztetést követően.

Jóllehet Karácsony Gergelynek és hivatalának a járványidőszak alatt a fenti, részben háttérmunkák, részben interneten is megvalósítható feladatok (társadalmi párbeszéd) megvalósítására több hónap állt rendelkezésére, ezek eredményeit hiába keresnénk. A főpolgármester a veszélyhelyzet kezdete óta ráadásul egy személyben gyakorolhatta a közgyűlés jogköreit is, így felelőssége vitathatatlan.

Nem véletlen tehát, hogy megindult a felelősséghárítás. Míg korábban – még 2020 májusában is – Karácsony párttársa, kampányának egyik fontos szereplője, Dorosz Dávid fejlesztési főpolgármester-helyettes kommunikált a Lánchíd ügyében, főnöke nemrég mégis lecserélte.

A napokban a Népszava számolt be arról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a múlt héten szocialista helyettesét, Tüttő Katát bízta meg a Lánchídfelújítás-projekt levezénylésével. A Főpolgármesteri Hivatal munkájára rálátó forrásaink szerint nem véletlen, hogy a lassan haladó Karácsony és Dorosz, azaz a Párbeszéd politikusai számára eddig kudarcos Lánchíd-ügy végül az MSZP-s helyettes asztalán landolt.

Ha a felújítás további akadozása, illetve elhúzódása, valamint a híd lezárása miatt a 2022-es választáshoz közeledve a lakossági tiltakozás felerősödne, Karácsonyék a napról napra gyengülő szocialistákra háríthatják majd a felelősséget. Sőt, a személycserével a párbeszédesek két legyet üthetnek egy csapásra, hiszen Dorosz az elmúlt időben a radikális baloldali szavazók kegyeit keresve kifejezetten durva hangnemű kommunikációba kezdett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában