Ország-világ

2021.02.25. 11:22

Jók a vajdasági tapasztalatok a kínai vakcináról is (videó)

Szerbiában több mint egymillió embert oltottak be a koronavírus ellen, mintegy félmillióan pedig a második adagot is megkapták már. Közben viszont – talán meglepő módon – a korábban kiegyenesedni látszó járványgörbe emelkedést mutat. Hosszú idő után kedden már ismét meghaladta a háromezret az egy nap alatt beazonosított új fertőzöttek száma. A lélegeztetőgépen lévő, illetve a kórházi kezelésre szoruló betegek száma is nő.

Dr. Surján Gusztáv, a zentai egészségház igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy két oltópontot működtetnek, ahol naponta átlagban mintegy száz ember beoltását tudják elvégezni. A kínai Sinopharm Sinovac oltóanyaga, a Pfizer–BioNTech vakcinája és az utóbbi napokban már az AstraZeneca védőoltása is rendelkezésre áll. Szerbiában elérhető még a Szputnyik V oltóanyag is, de Zentára eddig ebből még nem érkezett szállítmány.

Az igazgató beszámolt az eddigi tapasztalatokról is: eddig csupán elhanyagolható mellékhatásokat jegyeztek az oltásokat követően. Néhány esetben az oltás helyét, illetve a beoltott karjukat fájlalták az emberek, ami, véleménye szerint, össze nem hasonlítható azokkal a tünetekkel, amelyeket a fertőzötteknél tapasztaltak. A mintegy 14 ezres lélekszámú, többségében magyarlakta Tisza-parti városban az igazgató elmondása szerint növekvő az érdeklődés a védőoltás iránt, miközben sajnos az országos trendhez hasonlóan az új fertőzöttek száma is enyhe növekedést mutat.

Dr. Tótisaszegi Sándor családi orvos, a Topolyai–Kishegyesi Községközi Rákellenes Társaság elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy feleségével mindketten túl vannak az első oltáson.

A felesége a kínai gyártmányút választotta, és semmilyen mellékhatást nem tapasztalt, míg ő maga a Pfizert, és az oltás helyén érzett enyhe fájdalmat egy-két napig.

Hozzátette: az elmúlt évben a rákellenes társaság nevében online vett részt néhány tudományos konferencián, és a szakemberek a daganatos betegségből kigyógyultaknak is ajánlották a védőoltást. Személy szerint is azt szorgalmazta, hogy mindenki jelentkezzen, attól függetlenül, hogy korábban milyen betegségeken esett át. Az oltást ugyanis megelőzi egy rövid konzultáció az orvossal, aki az eddigi kórképet, leleteket áttekintve ajánlja végül, vagy ha indokoltnak látja, nem ajánlja valamelyik védőoltást.

Szerbia európai és világviszonylatban is a legjobbak között van lakosságarányosan a beoltottak számát tekintve. Úgy fest, ennek is vannak azonban kellemetlen „mellékhatásai”. A jó eredmények hangoztatása hozzájárulhatott, hogy az emberek kevésbé óvatossá váltak az elmúlt hetekben. Tudományosan ugyan még nincs alátámasztva, de szakemberek gyanítják, ez a felengedés, lazaság is hozzájárulhatott a helyzet romlásához, miközben a védőoltásnak köszönhetően lassan félmillió ember immunissá válik. Ez a jó oltási eredmények mellékhatásának is felfogható, miközben a vakcinák esetében valódi mellékhatásokról ritkán hallani.

Szerbiában eddig több mint egymillió vakcinát használtak fel és mindössze három esetben szorultak kórházi ellátásra a beoltottak. Pavle Zelics, a szerbiai Egészségügyi Felszerelések és Gyógyszerek Ügynökségének képviselője az állami televízióban a hét elején arról számolt be, hogy eddig hivatalosan 362 esetben jegyeztek fel mellékhatásokat a koronavírus elleni védőoltás beadása után. A Pfizer–BioNTech-vakcinának esetében 145, a Sinopharm-vakcinájával kapcsolatban 130, a Szputnyik V felhasználását követően 86 esetben jegyeztek fel mellékhatásokat.

Ezek többsége azonban megegyezik a világszerte jegyzett tünetekkel: enyhe hőemelkedés, izom- és ízületi fájdalom, fejfájás és émelygés, amely a legtöbb esetben egy-két, legfeljebb három napig tartott.

Azt is elmondta, hogy ezek a tünetek leggyakrabban a 45 és a 64 év közötti korosztálynál jelentkeztek, és valamivel gyakoribb volt a nőknél. Hozzátette: a 65 év felettieknél, az eddigi tapasztalatok szerint ritkábban jelentkeztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában