Nemzeti összetartozás napja

2018.09.19. 17:10

Iskolai ünnepély miatt vegzál a román hatóság egy székelyföldi intézményt

A román oktatási minisztérium ellenőrző testülete szankciókat javasol a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskola vezetőségével és tanáraival szemben egy nemzeti összetartozás napi megemlékezés miatt – közölte Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, akit az Agerpres hírügynökség idézett szerdán.

A minisztérium ellenőrző testülete azt követően vizsgálódott július végén, hogy Hargita megye prefektusa bírálta a székelyudvarhelyi iskolát amiatt, hogy a diákok állítólag Nagy-Magyarország térképét rajzolták az udvarra június 4-én, a nemzeti összetartozás napján.

A minisztérium ellenőrző testülete a főtanfelügyelő beszámolója szerint megállapította, hogy a rendezvény „politikai-szeparatista” jellegű volt, ami sérti az oktatási törvény 7-es cikkelyét, amely egyebek mellett kimondja: az iskolákban tilos politikai rendezvényeket tartani.

Megállapították, hogy mind a programon résztvevő tanárok, mind az iskola vezetői felelősek azért, hogy a diákokat politikai jellegű tevékenységbe vonták be, és úgy vélik, ilyen rendezvényeknek az iskolában való megtartása törvényes és erkölcsi szempontból egyaránt kifogásolható.

Javasolták a tanfelügyelőségnek, vegye figyelembe az igazgató és aligazgató tevékenységének kiértékelésekor, hogy engedélyezték a diákoknak „politikai-szeparatista” jellegű rendezvényen való részvételét. Az ellenőrző testület azt is javasolja a tanfelügyelőségnek, utasítsa az iskola igazgatótanácsát fegyelmi eljárás indítására a résztvevő tanárok ellen.

A főtanfelügyelő korábban az MTI-nek elmondta: a székelyudvarhelyi tanintézmény vendégül látta a Határtalanul program keretében a magyarországi testvériskoláját, június 4-én az volt az egyik feladata a diákoknak, hogy rajzolják le az udvarra azokat a területeket, ahol jelenetős számú magyar közösségek élnek. A főtanfelügyelő szerint így rajzolódott ki a Nagy-Magyarország térképe.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában