Járvány

2021.06.21. 14:05

Horvátországban várhatóan nem tudják beoltani a lakosság felét június végig

Csökkent az oltakozási hajlandóság Horvátországban, így várhatóan nem teljesül a kormány terve, hogy június végig beoltsák a lakosság felét – derült ki a válságstáb hétfői jelentéséből.

Az elmúlt héten 36 865 ember kapta meg a védőoltások első adagját, ami kevesebb mint a fele az előző hetinek, amikor 75 779 embert oltottak be. Ahhoz, hogy június végig beoltsák a felnőtt lakosság legalább felét, még 250 ezer embernek kellene megkapnia valamelyik vakcina első dózisát. Mivel addig mindössze másfél hét van hátra, a terv kivitelezhetetlennek tűnik.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 450 798-an kaptak védőoltást, közülük 908 674-nek már a második adag vakcinát is beadták. Ez a felnőtt lakosság 42, illetve 26 százaléka.

Az elmúlt 24 órában 11 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 359 184-et. A vírus okozta Covid-19 szövődményeinek következtében nyolc beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8182-re emelkedett. Kórházban jelenleg 282 beteget ápolnak, közülük 19-en vannak lélegeztetőgépen.

A szomszédos Szlovéniában hétfőre 19 új esetet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Az elmúlt napon három beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4731-re emelkedett. A koronavírusos betegek közül 105-en vannak kórházban, 35-en közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 794 068-en kaptak, közülük 594 092-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 46, illetve 34 százaléka.

Ljubljana is igyekszik felgyorsítani az oltási kampányt, ezért hétfőtől a jelentkezők kiválaszthatják, melyik vakcinával szeretnék beoltatni magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában