Ország-világ

2021.04.03. 07:19

Holtak közösségi oldalain tisztogat a DK

A baloldali politikusok már tavaly november óta hergelnek a keleti vakcinák ellen, aminek emberéletekben mérhető, súlyos következményei vannak – mutatott rá Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

A Magyar Nemzethez több helyről eljutott információk alapján kiderült: sok helyütt, főleg baloldali vezetésű kerületekben – mint Óbudán, Zuglóban – már az egészséges harmincas korosztályt hívják be a koronavírus elleni oltásra. Közben a koronavírus-fertőzésben elhunyt, korábban a keleti vakcinák ellen uszító DK-s politikusok közösségi oldalain tisztogatás zajlik.

Országszerte még javában zajlik a leginkább veszélyeztetett idősebb korosztály oltása, ezzel szemben vannak olyan baloldali vezetésű budapesti kerületek, ahol már egészséges fiatalokat hívnak be a vakcina felvételére.

Mindez azt feltételezi, hogy Óbudán és Zuglóban célba ért a baloldal kampánya, a lakosok elbizonytalanítása a keleti vakcinákkal szemben.

A baloldal kétarcúságát az is megmutatta, hogy a Demokratikus Koalíció és a baloldal ismert arcai az oltásellenes megnyilvánulásaik ellenére az elsők között oltatták be magukat, és most már Gyurcsány Ferenc is védettséget élvez, szemben azokkal a lakosokkal, akikben kétségeket ébresztettek. A kistarcsai Penz András önkormányzati képviselő vakon megbízott pártelnöke, Gyurcsány Ferenc iránymutatásában, és nemcsak a nyilvános felületeken utasította el az életmentő kínai vakcinát, hanem akkor is, amikor februárban felkínálta neki a háziorvosa. A képviselő, miután nem élt az oltakozás lehetőségével, megfertőződött, és meghalt.

A képviselő betegsége előtt a pártutasítást követve oltásellenes posztokat osztott meg közösségi oldalán, amelyek a halála után eltűntek az oldaláról.

Penz oldalához hasonlóan hiába keresnénk a szintén koronavírusban elhunyt Gyűrűs Károly DK-s tatai önkormányzati képviselő közösségi oldalán nyilvánosan megosztott posztját, amiben a helyi politikus örömmel számolt be a Dobrev Klárával történt március 2-i találkozóról. A poszthoz mellékelt képből derült ki, hogy sem Gyurcsány Ferenc felesége, sem meghívója, Konczer Erik, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés baloldali frakcióvezetője nem viselt maszkot és nem törődött az előírt távolság tartásával.

Azon kérdésre, hogy miért volt szükség a vakcinákkal kritikus tartalmak eltávolítására, lapzártáig a DK sajtóosztálya nem válaszolt.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Magyar Nemzetnek leszögezte: a baloldali politikusok már tavaly november óta hergelnek a keleti vakcinák ellen, aminek emberéletekben mérhető, súlyos következményei vannak.

„Egyre több az olyan eset, hogy valaki politikai okokból nem vette fel a számára felkínált vakcinát, majd ezt követően elkapta a fertőzést és meghalt. Vélhetően több baloldali politikus is felismerte már, hogy milyen infantilis politikát folytattak ebben a kérdésben, emiatt változtattak az álláspontjukon, már többen is beoltatták magukat valamelyik keleti oltóanyaggal. Ez ugyanakkor jól mutatja, hogy színtiszta politikai haszonszerzés miatt uszítottak a keleti vakcinák ellen, ami még súlyosabbá teszi a helyzetet” – szögezte le a politikai elemző, hozzátéve: egyedül a Gyurcsány vezette DK folytat továbbra is oltásellenes kampányt, miközben már több politikusuk is meghalt. „Mindkét esetben – tehát az álláspontjukat megváltoztató és az oltásellenes álláspont mellett kitartó politikusok körében is – a támogatottság csökkenése várható, hiszen a magyarok többsége ma már azon a véleményen van, hogy mindegy, honnan jön a vakcina, a lényeg az, hogy megvédje az embert” – mondta a lapnak a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában