paródiába hajló megmozdulás

2018.05.09. 16:52

Hidvéghi Balázs: a tüntetések az ellenzéket bírálják

A Fidesz frakció álláspontja szerint súlyos beavatkozás történt a választás végeredményébe azzal, hogy elvettek tőlük egy mandátumot.

Forrás: ECHO TV

A Fidesz kommunikációs igazgatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta, a Kossuth téri megmozdulások elsősorban az ellenzék munkáját bírálják és továbbra is ellenzékváltó a hangulat. Hidvéghi Balázs az ellenzéki tüntetést inkább paródiába hajló megmozdulásnak tekinti. Ezzel a parlament alakulását nem tudták befolyásolni.

Arra a kérdésre, hogy négy évig demonstrációk kíséretében fognak-e kormányozni, azt felelte: Mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, tehát ha egy tüntetésen szeretné ezt megtenni, ahhoz is joga van. Mindig csak azt kérjük, hogy békésen tegyék ezt.

Hozzátette, a megmozdulások az ellenzékkel való elégedetlenség miatt vannak, ez egy ellenzékváltó hangulat, ami a kampány alatt is érzékelhető volt. Groteszknek nevezte, hogy ezzel szemben ellenzéki politikusok luftballonokkal jelen voltak az eseményen, miközben ellenük szól.

134 mandátum helyett 133-at eredményezett a kormányzópártnak a Kúria. Ezzel kapcsolatban Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: A Fidesz frakció álláspontja, hogy egy súlyos beavatkozás történt a választás végeredményébe. Ha arról beszélünk, bárkit ért-e sérelem ezen a választáson, egyértelműen látszik, hogy egyetlen ilyen politikai erő van és az a Fidesz-KDNP. Gyakorlatilag egy mandátumot vettek el a szavazóinktól, tőlünk.

Az új Országgyűlés napirendre tűzi a STOP Soros törvénycsomagot, ami esetlegesen uniós kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után legalábbis a Financial Times brit lap szerint.

A kötelezettségszegési eljárás önmagában nagyon sokat nem jelent, ez egy rutin eszköz. Sokkal fontosabb a bevándorlás problémája, ami konkrétan veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát – hangsúlyozta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A teljes beszélgetést itt tudja megtekinteni:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában