kétes ügyek

2020.05.21. 20:33

Hazaárulással vádolják a volt ukrán elnököt

Petro Porosenkról korrupcióról és amerikai befolyásról árulkodó telefonbeszélgetések szivárogtak ki.

Újabb botránytól hangos Ukrajna: Volodimir Zelenszkij elnök tavalyi, Donald Trumppal folytatott és nyilvánosságra került telefonbeszélgetése után ezúttal a korábbi államfő, Petro Porosenko került reflektorfénybe – írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a kiszivárogtatott anyagok négy-öt éve készültek, a felvételen Porosenko mellett az akkori amerikai alelnök, Joe Biden, valamint a külügyminiszteri posztot betöltő John Kerry hallható. A beszélgetések alapján Washington nyomást gyakorolhatott Porosenkóra, aki követte az amerikai partner utasításait. Az ukrán főügyészség nyomoz, a volt elnök ellen hazaárulás a vád, de az ügy Biden elnökválasztási esélyeit is befolyásolhatja. Porosenko manipulációról beszél.

„Abban az esetben, ha önöknél új kormány és új főügyész lesz, készen állok majd az egymilliárd dolláros kötelezettségek vállalására”– hangzik el – állítólagosan – Joe Biden szájából egy 2016 márciusában rögzített felvételen.

Ukrajna akkori elnöke, Petro Porosenko állítólagos hangja pedig azt válaszolja, mindez „rendkívül erős motivációnak” hangzik. A hangfelvételeket kedden hozta nyilvánosságra egy frakción kívüli ukrán képviselő, Andrej Derkacs. Az anyagok 2015–16 között felvett telefonbeszélgetések, és azt állítják, Biden akkori amerikai alelnök – és várható demokrata elnökjelölt –, John Kerry akkori külügyminiszter, valamint Porosenko, az akkori ukrán államfő hallható rajta. Derkacs szerint a felvételeket oknyomozó újságíróktól kapta.

A lap szerint az ügy nagy visszhangot keltett Ukrajnában: a volt elnök ellen a főügyészség jelenleg hazaárulás és hatalommal való visszaélés vádjával nyomoz.

A telefonbeszélgetések több, potenciálisan kompromittáló információt tartalmaznak.

A Magyar Nemzet cikke szerint egyrészt újra előkerül a Biden elleni korrupciós vád: a volt alelnök fia, Hunter Biden 2014-ben, az ukrán hatalomváltás után a Burisma Holding ukrán gáztermelő vállalat igazgatótanácsába került, miközben semmilyen releváns szakmai tapasztalattal nem rendelkezett a pozícióhoz. Feltételezések szerint a Burismán keresztül Hunter Biden csak 2015 folyamán 3,4 millió dollárt utaltatott át az érdekeltségében álló egyik amerikai cégnek. Az ügyben nyomozást indított Viktor Sokin akkori főügyész. A telefonbeszélgetések során többször elhangzik Kerry és Biden feltételezett hangján, hogy nem elégedettek Sokinnal, és le akarják váltani a főügyészt. Sokint végül 2016 áprilisában menesztették, az ifjabb Biden utáni nyomozást lezárták.

A másik vád Porosenko ellen az, hogy hagyta magát befolyásolni az amerikaiaktól. „Kérem, ne adjanak több pénzt a Szamopomiscsnak” – mondja állítólag Porosenko a felvételen. A Szamopomiscs Andrej Szadovoj lvivi polgármester pártja, amely az előző parlamentbe 11 százalékos támogatással jutott be.

A kirobbant botránnyal a cikk értékelése szerint Ukrajna újra két tűz közé került, Volodimir Zelenszkij államfő és Donald Trump amerikai elnök tavaly nyáron nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetéséhez hasonlóan. Akkor is Biden ügye volt a téma: Trump a volt alelnök fia elleni nyomozást próbálta megsürgetni. Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje, Joe Biden kampánystábja Oroszország újabb hiteltelenítési kísérletének nevezte a felvételeket, amelyek szerintük semmilyen kompromittáló információt nem tartalmaznak. Porosenko szerdán videófelvételben reagált a vádakra, Ukrajna ellen indított nagyszabású speciális műveletnek nevezve az ügyet, amelynek a hátterében az állítása szerint Moszkva áll. A felvételeket szerinte manipulálták. Az ukrán sajtó a kiszivárogtató, Derkacs személyére hívja fel a figyelmet: a szovjet kémszervezet, a KGB iskolájában tanult Moszkvában, apja is a KGB-tisztje volt, ukrán tábornok – tette hozzá a lap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában