természeti csapás

2019.11.26. 06:46

Erős földrengés volt Albániában, halálos áldozatok is vannak

A 6,4-es erősségű földmozgás miatt több lakóház is összeomlott. Magyar áldozatról nem érkezett jelentés.

Tizennégyre nőtt a kedd hajnali albániai földrengés halottainak a száma, és több mint hatszázan vannak a sérültek, sokuk állapota súlyos – közölte Tiranában az albán egészségügyi minisztérium.

A mentési munkálatokra katonákat is kivezényeltek, a földrengésben érintett településeken mintegy 400 katona dolgozik, sátrakat állítva fel az emberek ideiglenes elszállásolására.

Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés rázta meg hajnali négy órakor a balkáni ország fővárosát és északnyugati részét, leginkább Durres tengerparti várost.

Koszovó, Görögország és Törökország is bejelentette, hogy mentőalakulatokat, tűzoltókat és orvosokat küld Albánia földrengés sújtotta térségébe. Az Európai Unió szintén segítséget ajánlott fel Tiranának saját katasztrófaelhárítási rendszerén keresztül.

A Tiranai Magyar Nagykövetség közleményben jelezte: nem tudnak magyar áldozatokról, a fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérik.

A földrengés középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra, Thumana településnél volt, a környéken több helyről áramkimaradást jelentettek.

A várost felkereste Ilir Meta albániai elnök is, aki újságíróknak adott nyilatkozatában drámainak nevezte a helyzetet, hozzátéve, mindent megtesznek azért, hogy a romok alatt rekedteket mielőbb kiszabadítsák. Edi Rama albániai miniszterelnök Twitter-üzenetben megerősítette, hogy a földrengés komoly károkat okozott, s a mentési munkálatok teljes erővel folynak, valamint felszólította az embereket, őrizzék meg a nyugalmukat.

A védelmi minisztérium értesülései szerint az északnyugati Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt.

A hatóságok nem sokkal a földrengés után utórengésekről is hírt adtak, ezek közül néhány elérte az 5,5-ös erősséget is, a hatóságok pedig felszólították az érintett területek lakosait, hogy lehetőleg maradjanak a szabad ég alatt.

Albániában gyakoriak a földmozgások, a legutóbbit két hónapja, szeptember végén jelentették, ugyanebből a térségből.

Áder János részvétet nyilvánított

Az államfő levélben fejezte ki részvétét Magyarország és a saját nevében a keddi, albániai földrengésben hozzátartozójukat elvesztőknek, valamint együttérzését a sérülteknek.

A gyász e nehéz óráiban őszintén remélem, hogy mielőbb megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok, és az érintett területek lakóinak élete minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba – szerepel az államfő Ilir Meta albán elnöknek küldött részvéttáviratában, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható.

Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, még az epicentrumtól csaknem 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is.

Kedden később 5,5-ös erősségű földmozgást jelentettek Bosznia-Hercegovina területéről is, amelynek epicentruma Szarajevótól 75 kilométerre délre volt, de áldozatokról és károkról egyelőre nem érkezett hír.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában