természeti csapás / frissítve

2021.08.14. 19:40

Több százra nőtt a halálos áldozatok száma a földrengés után Haitin

Erős, az amerikai földtani intézet (USGS) tájékoztatása szerint a Richter-skála szerinti 7,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Haiti déli részét.

Az első jelentésekkel ellentétben a földmozgás több halálos áldozatot követelt, és számos épület romba dőlt. Ariel Henry miniszterelnök egy hónapra szóló rendkívüli állapotot léptetett életbe.

Az országos polgári védelmi ügynökség legfrissebb közlése szerint legalább 227-en vesztették életüket, az áldozatok között több a gyermek.

A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma jelentősen növekedni fog. A hatóság beszámolója szerint százak sérültek meg, illetve tűntek el a földmozgás során. A korábban elrendelt szökőár-riadót ugyanakkor nem sokkal később hatályon kívül helyezték.

Washington gyors segítséget ígért a karibi országnak. Samantha Powers, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) vezetője Twitter-oldalán közölte, hogy szakértőik már a helyszínen vannak a károk és a szükségletek felmérése érdekében. Az amerikai földtani intézet szerint a földmozgás fészke 10 kilométer mélyen volt a fővárostól, Port-au-Prince-től 150 kilométerre nyugatra található Petit Trou de Nippes település térségében.

A közeli, hozzávetőleg 126 ezer lakosú Les Cayes városából számos összedőlt épületet jelentettek, a többi között templomok és lakóházak omlottak össze. Több utórengés is volt, és a helyzetet nehezíti, hogy egy vihar közeleg a sziget a felé.

Haitit gyakran sújtják erős földmozgások. Egy 2010-es földrengés az országot szinte teljesen elpusztította. A rengés epicentruma akkor a sűrűn lakott főváros, Port-au-Prince volt.

A földrengés 2010-ben 222 000 halálos áldozatot követelt, és több mint 1 millióan váltak hajléktalanná.

Ugyancsak szombaton 7-es erősségű földrengés rázta meg az Alaszkai-félszigetet is. Anyagi károkról nem érkezett jelentés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában