Méltatás

2021.06.19. 21:48

Hajrá Magyarország! – üzente Matteo Salvini

Olaszország gazdasági és politikai újraindulását, valamint a jobboldal egységét hirdette szombaton Rómában a járvány utáni legelső utcai pártdemonstráción Matteo Salvini, a Liga elnöke, aki a magyar válogatott EB-szereplését is méltatta az MTI tudósítójának.

Matteo Salvini, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetõje Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz elnökével és a lengyel miniszterelnökkel, Mateusz Morawieckivel folytatott találkozóját követõen tartott sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2021. április 1-jén. A találkozó napirendjén a Liga, a Mateusz Morawiecki vezette Jog és Igazságosság (PiS) és a Fidesz közötti európai szintû politikai szövetség szerepelt.

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Matteo Salvini a mérkőzés első, magyar gólja után gratulált a Franciaország ellen játszó válogatottnak. Hajrá Magyarország! – mondta. Később, a pódiumról leszólva, a demonstráción részt vevő tömegtől kérdezte a budapesti mérkőzés eredményét.

Az MTI-nek kijelentette, hogy közel érzi magához Magyarországot, mivel a két országot

„nemcsak az azonos nemzeti színek kötik össze, hanem a családügyi, az adózási és a biztonságpolitika is, melyekben Magyarország példát mutat”.

A Liga többezres megmozdulása az Első Olaszország, szép, szabad és igazságos címet kapta. A római belvárosban, az Igazság Szájánál rendezett demonstráció színpada egy kitárt ablakot idézett a járvány utáni újraindulás jelképeként.

Salvini szerint az Első Olaszország jelszó azt jelenti, hogy az országot kell a pártérdekek elé helyezni.

„Az olaszok az elsők, vagyis az ő munkahelyüket, egészségüket, biztonságukat kell védeni; nem szabad hagyni, hogy Olaszország Európa migránstábora legyen, és nem szabad hagyni, hogy külföldi multinacionális vállalatok gyarmatává váljunk”

– hangsúlyozta a Liga vezetője.

Arra kérte az olaszokat, hogy a nemzeti idegenforgalmat és gazdaságot segítve nyaraljanak Olaszországban. Bemutatta a jobboldal jelöltjeit az ősszel esedékes helyhatósági választásokon, sürgette a Liga javasolta adóreform bevezetését, valamint az igazságügyi reformot, melyhez a párt népszavazást kezdeményez.

A színpadot az olasz zászló díszítette a Liga pártzászlója helyett, Matteo Salvini a jobboldali erők egységét sürgette.

Tavaly júniusban, a járvány első hullámát követő újranyitáskor, a Liga, a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) és a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország (FI) közös utcai demonstráción vonult fel. Azóta a Liga és a FI csatlakozott a Mario Draghi vezette kormányhoz, miközben az FdI ellenzékben maradt. A Liga és az FdI a felmérésekben fej fej mellett szerepel, a három erő együtt pedig elérte az 50 százalékos támogatottságot.

Elemzők szerint Matteo Salvini „megpróbálja a lehetetlent”, vagyis a jobboldalnak az utóbbi évtizedekben többször kudarcba fulladt egységesítésére pályázik, melynek első lépése a Liga és a FI közös parlamenti frakciója lehet. Így a Liga-FI a Draghi-kormány legnagyobb parlamenti csoportjává válik. A Liga megmozdulásával Matteo Salvini visszatért a hozzá legközelebb álló politikai színtérre, vagyis az utcai demonstrációkhoz. Nem a Liga fellegvárának tartott Milánóból, hanem Rómából hirdetett országos politikát, és a járvány után először a jobboldal közös vezetőjeként szólalt fel.

„A jobbközépnek egységesnek kell lennie, ezt kérik tőlünk az olaszok”

– mondta Matteo Salvini.

Az északkeleti határrégió, Friuli-Venezia Giulia kormányzója Massimiliano Fedriga az MTI-nek nyilatkozva a balkáni migráció közös megállítását szorgalmazta Magyarországgal együttműködésben.

„Aggasztó a migrációs helyzet, de ennek nemcsak Friulit és Olaszországot, hanem Európát is aggodalommal kell eltöltenie. Már korábban is szembeszálltunk az illegális migrációval, melyet az egész világon terjedő vírusmutációk most még veszélyesebbé tettek”

– mondta.

Reményét fejezte ki, hogy a Magyarországgal a pandémia előtt tervezett határellenőrzési együttműködés létrejöhet. Kijelentette, hogy Friuli közös kutatásfejlesztési és logisztikai projektekben is gondolkodik:

„Ez a Friulit és Magyarországot is fedő térség a járvány előtt gyorsabb gazdasági növekedést mutatott, mint a hagyományosan erősnek tartott európai gazdaságok”

– jelentette ki, a trieszti kikötő és az innen Budapestig haladó vasútvonal kiépítését hangsúlyozva. Megjegyezte: a magyarok biztonságban utazhatnak Friuliba, ahol kiemelkedő a vakcinázás üteme más olaszországi térségekhez képest.

Simona Renata Baldassare, a Liga európai parlamenti képviselője népes csoportot vezetett, melynek tagjai a Nemet mondunk az egyes számú és kettes számú szülőre feliratot emelték a magasba. Elmondta, hogy

„az ország kizárólag az anya és apa alkotta családok támogatásával indulhat újra, nem lehet a gyerekek jogait félredobni”.

Borítóképünkön Matteo Salvini, a Liga elnöke

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában