Fenyő-gyilkosság

2020.02.11. 14:08

Gyárfás Tamás tagadta bűnösségét az első tárgyaláson

Az ügyészség ebben az eljárásban azzal vádolja, hogy ő bízta meg az azóta már más ügyekben jogerősen elítélt Portik Tamást és Tasnádi Pétert Fenyő János megölésével.

Budapest, 2020. február 11. Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezetõ érkezik büntetõperére a Fõvárosi Törvényszék épületében 2020. február 11-én. Fenyõ János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként elõre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt Gyárfás Tamás korábban tagadta bûnösségét. MTI/Balogh Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban ölte meg Budapesten Jozef Rohác, aki emiatt jogerős szabadságvesztését tölti.

A vád szerint Portik Tamás Gyárfás kérésére megszervezte a gyilkosságot, ő bérelte fel Rohácot.

A Portik Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság és az 1998 nyarán elkövetett Aranykéz utcai négy halálos áldozatot követelő robbantás ügyében elrendelt perújítást kedden egyesítették a Gyárfás elleni eljárással, így már vádlott-társak, tetteiket ebben az eljárásban együtt fogják elbírálni.

Gyárfás Tamást az ügyészség a Fenyő-gyilkosság ügyében előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja, mint felbujtót.

A keddi tárgyaláson elkezdődött Gyárfás Tamás meghallgatása, amely a tervek szerint három napig is eltarthat.

Gyárfás Tamás kijelentette: nincs mit beismernie, de örül, hogy végre tisztázhatja magát.

Azt mondta, a vádirat indokolatlanul nagy teret szentel a közte és Fenyő János között kialakult ellentétnek, amely egyébként már jóval a gyilkosság előtt rendeződött, így az állítólagos felbujtásnak nem lehetett semmi indítéka, célja.

Gyárfás Tamás médiavállalkozó, sportvezető érkezik büntetőperére a Fővárosi Törvényszékre
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A tavalyi előkészítő üléshez hasonlóan kedden is hangsúlyozta: a vitáit mindig nyíltan, érvekkel rendezte, sohasem erőszakkal; a vádirattal ellentétben sem Tasnádi Pétert, sem Portik Tamást nem bízta meg soha semmivel. Beszélt arról is, hogy Portik Tamást a nemzetbiztonság küldte hozzá, hogy csapdát állítson neki.

Fegyveres őrök a büntetőperen
Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Portik Tamás a keddi tárgyalás elején – korábbi vallomásaihoz hasonlóan – tagadta bűnösségét, és azt emelte ki, hogy szerinte manipuláltak a perújítási eljárásban új bizonyítékként felhozott hangfelvételeket, amelyeken az ő és Gyárfás Tamás beszélgetései hallhatók. Portik Tamás védője felvetette, hogy tisztázni kellene, pontosan mikor készültek a hangfelvételek, és szükség lehet az 1997 végén, illetve 1998-ban rögzített lehallgatási anyagokra, híváslistákra is.

Portik Tamás rendkívüli biztonsági intézkedések mellett vett részt a tárgyalás első óráján, azután elszállították. Az ő meghallgatására később kerülhet sor. Vallomása ugyancsak igénybe vehet majd egy napot, a védelem indítványozza hang-, illetve informatikus szakértő meghallgatását, továbbá szükség lehet újabb tanúk, köztük egy szlovákiai büntetés-végrehajtási intézetben őrzött férfi meghallgatására.

A még az előkészítő ülésen ismertetett vád szerint Fenyő János és Gyárfás Tamás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási vita, hatalmi harc robbant ki az RTV Újság, a Nap TV és más ügyek miatt.

Perek indultak, nyilvánosan fenyegették egymást a felek, Fenyő János terhelő adatokat próbált gyűjteni Gyárfás Tamásról, és lejárató cikkeket íratott róla a Népszavában.

Az ügyészség szerint emiatt határozta el Gyárfás Tamás, hogy megöleti riválisát.

Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy 12 millió forintért végezzen Fenyő Jánossal.

Tasnádi Péter ebből 6 milliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást. A vád szerint ezután fordult Gyárfás Tamás Portik Tamáshoz, hogy ölesse meg Fenyő Jánost.

A vádhatóság 52 tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és legfőképp a Portik Tamás és Gyárfás Tamás közötti, előbbi által rögzített hangfelvételekkel akarja bizonyítani a vádlott bűnösségét.

Gyárfás Tamás ügyvédje még az előkészítő ülésen indítványozta a tanúkénti meghallgatását mások mellett Pintér Dezsőnek, a TV2 volt elnökének, Németh Péternek, a Népszava volt főszerkesztőjének, Pallagi Ferencnek, a Blikk volt főszerkesztőjének és Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyésznek, valamint kérte egyebek mellett a hangfelvételek kirekesztését a bizonyítékok közül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában