változások

2018.06.19. 21:15

Gyakoribb késésekre kell készülni az európai légi közlekedésben

A késések gyakoriságának növekedésére kell készülni az európai légi közlekedésben a lassú kapacitásbővítés következtében, 2040-re a mostaninál hétszer több járat indulhat akár két órával később a tervezettnél – közölte kedden az európai légiirányítási ügynökség (Eurocontrol).

A szervezet jelentésében arról számoltak be, hogy a kontinens légiforgalma 53 százalékkal nő 2040-re, a repülőterek kapacitása azonban eközben mindössze 16 százalékkal bővül.

A helyzetértékelés szerint 2040-ben naponta mintegy 470 ezer utasnak késik majd akár két órát a járata a jelenlegi 50 ezerrel szemben.

Eamonn Brennan, az ügynökség igazgatója elmondta, a repülőtereknek ezért több fel- és leszállópályát kell építeniük vagy jobban ki kell használniuk a meglévőket.

„Szinte lehetetlenség manapság megépíteni egy kifutópályát Európában”

- tette hozzá.

Az Eurocontrol idén 14,3 millió perc késésre számít a kontinens légiközlekedésében, 53 százalékkal többre a tavalyinál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában