csalás

2019.02.15. 11:11

Filmbe illő módon vertek át egy férfit a fővárosban

Elfogtak három férfit a fővárosban, akik miután majdnem 800 ezer forint értékben csaltak ki valutát és arany ékszereket egy idős férfitől, újra pénzt kértek tőle – közölte a rendőrség pénteken.

A közlemény szerint egy 54 éves budapesti férfi társaival, egy szintén fővárosi testvérpárral felhívott egy II. kerületi idős férfit, majd magukat a rokonainak kiadva elmondták, hogy balesetet okoztak. Közölték a sértettel, hogy a balesetben egy nagy értékű autót törtek össze, ezért fenyegetően körbeállták őket és pénzt követeltek.

Az idős férfi összeszedte a lakásában lévő értékeit: majdnem 800 ezer forint értékű valutát és arany ékszereket, majd a lakása előtt átadta az elkövetőknek.

Miután megkapták a pénzt, újra felhívták a sértettet és arra hivatkozva, hogy még mindig nem engedik el őket, további hatmillió forintot követeltek.

Az idős férfi elmondta, hogy nincs nála több pénz, csak reggel tud kivenni a bankból. A sértett másnap reggel felvette a kapcsolatot az egyik rokonával, aki tájékoztatta, hogy feltehetően csalás áldozata lett, értesítse a rendőröket.

A csalókat végül a XIII. kerületi Petneházy utcában elfogták.

A nyomozók csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki a három férfit, majd őrizetbe vették őket, és javasolták letartóztatásuk indítványozását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában