Egyetértésre törekedve

2018.06.26. 15:22

Ferenc pápa a francia elnökkel egyeztetett

A katolikus egyházfő migrációról és környezetvédelemről is beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel a Vatikánban kedden.

Ferenc pápa és a francia elnök négyszemközti megbeszélése a pápai könyvtárszobában majdnem egy óráig tartott.

A vatikáni közlemény szerint a találkozón témaként szerepelt a környezetvédelem, a migráció, a konfliktusok megelőzése és ezek megoldása, valamint a fegyverzetek leszerelése. Szó volt a közel-keleti helyzetről és az afrikai konfliktusövezetekről is, valamint az Európa jövőjével kapcsolatos elképzelésekről.

Ferenc pápa a Szent Márton emlékévre készült vatikáni érmét ajándékozta a francia elnöknek, amelyen a szent köpenyével egy szegényt takar be.

„A kormányzók feladata a szegények segítése” – mondta az egyházfő a francia államfőnek.

Utoljára francia elnök 2007-ben járt a Vatikánban Nicolas Sarkozy személyében.

A francia elnöknek Rómában átadták a lateráni Szent János-bazilika tiszteletbeli protodiakónusi címét, amely régi hagyomány szerint a mindenkori francia elnököt illeti meg.

A francia elnök vatikáni látogatása egybeesett az új olasz kormánnyal kirobbant migrációs vitákkal, amely precedens nélküli diplomáciai feszültséget teremtett Róma és Párizs között. Korábban Emmanuel Macron felelőtlennek és cinikusnak nevezte az olaszországi kikötők lezárását a migránsokat szállító hajók előtt. Matteo Salvini olasz belügyminiszter válaszában arrogánsnak nevezte Macront, felszólítva őt, hogy nyissa meg a francia kikötőket. Emmanuel Macron most Rómában nem találkozott az új olasz kormány tagjaival.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában