Kiállás

2018.10.27. 12:38

Európai parlamenti képviselők tiltakoznak a soviniszta ukrán nyelvtörvény ellen

Aggodalmát fejezte ki az első olvasatban elfogadott ukrán nyelvtörvény miatt pénteken tizenkilenc európai parlamenti (EP-) képviselő, akik nyílt levelükben a Velencei Bizottság véleményének kikérésére szólítottak fel a jogszabály végleges jóváhagyása előtt.

Az Andrij Parubij ukrán házelnöknek címzett üzenetet a Fidesz-KDNP delegációjának tagjai, határon túli magyar politikusok, továbbá két-két bolgár és román EP-képviselő írta alá.

Hangsúlyozták, hogy Ukrajna több nemzetközi egyezményben is kötelezettséget vállalt az országban élő nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására. Illetve azt javasolták, hogy a második olvasatra kerülés előtt mindenképp küldjék meg véleményezésre a szöveget a Velencei Bizottságnak, s csak annak jóváhagyása után kerüljön sor a végső szavazásra.

Ezzel párhuzamosan Bocskor Andrea kárpátaljai fideszes képviselő levélben tájékoztatta a szerinte kisebbségi jogokat sértő törvényről Antonio Tajanit, az Európai Parlament elnökét. Mint közölte: fontos, hogy

az Európai Unió kísérje figyelemmel a törvényalkotási folyamatot és gyakoroljon nyomást Ukrajnára az alapvető emberi jogok biztosítása érdekében,

valamint azért, hogy az új törvények megalkotásakor kikérjék a nemzeti kisebbségeket képviselő szervezetek és a releváns nemzetközi intézmények véleményét.

A kijevi parlament október 4-én első olvasatban megszavazta a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az országban az egyetlen állami és hivatalos nyelv az ukrán, annak használatát kötelezővé tennék az oktatásban és több más területen. A tervezetről várhatóan november 6-án szavaznak második olvasatban.

Bocskor Andrea szerint a jogszabály „jelentősen kiterjeszti az ukrán mint államnyelv használati körét, teljes körű uralmát a társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági élet minden területén, és ezzel óriási mértékben korlátozza a kisebbségi nyelvek, köztük a magyar használatára vonatkozó jogokat”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában