Ország-világ

2020.07.16. 09:50

Elmaradnak a Szent István-napi ünnepségek és a tűzijáték (videó)

Az egyes tartományok, régiók alapján akár több pandémiás kategóriába is besorolható egy adott ország.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. július 16-án.

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A járványveszély miatt a kormány döntött arról, hogy idén elmaradnak az augusztus 20-ai állami ünnepségek, köztük a tűzijáték és a légiparádé, az egyetlen kivétel a tisztavatás lesz – jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón – írja tudósításában a Magyar Nemzet.

A miniszter hozzátette, ha lehet, akkor később megtartják ezeket az ünnepségeket, de idén nagy valószínűséggel teljes egészében elmaradnak.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a nagyobb országok területén tapasztalható, különböző mértékű járványhelyzet miatt a kabinet határozott arról is, hogy az egyes tartományok, régiók alapján akár több pandémiás kategóriába is besorolható egy adott ország a három színű – zöld, sárga, vörös – felosztás szerint.

A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:

Gulyás Gergely miniszter felidézte, hogy

a zeneipar szereplői a tömegrendezvényekre vonatkozó korlátozások enyhítést kérik, ám augusztus 15-ig már biztosan nem változtat a kormány az ötszáz főt meghaladó zenés-táncos rendezvények tilalmáról.

Július végén tudunk dönteni, hogy lesz-e változás, de több érv szól amellett, hogy ne oldjuk fel a korlátokat – mondta, hozzátéve: a magyar zeneiparban dolgozókat ettől függetlenül támogatni szeretné a kormány. – Nyitottak vagyunk arra, hogy a járvány miatti veszteségeket enyhítsük – hangsúlyozta.

A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány tárgyalta az uniós költségvetésről szóló előterjesztést, illetve az EU Recovery Fund járványügyi csomagját.

Nagyon eltérő, egymástól távol álló álláspontok vannak a tagállamok között, nem biztos, hogy eredményes lesz a csúcs

– vélekedett Gulyás Gergely.

Kiemelte: mivel a tagállamok közös hitelt vesznek fel, vagyis „új pénzt teremtünk”, ehhez kapcsolódóan nem lehet feltételeket előírni a felhasználást illetően. Maximum annyit, hogy a gazdaság újraindításra, munkahelyteremtésre kell elkölteni a pénzt. De hogy ezt hol milyen eszközökkel érik el, azt a tagállamokra kell bízni.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta: a kormány a gyöngyöspatai önkormányzat rendelkezésére bocsátotta azt a közel százmillió forintot, amit a szegregációs perekben ítélt meg a bíróság a cigány tanulóknak.

Hozzátette:

továbbra sem ért egyet a kormány az ítélettel, mivel oktatás során keletkezett kárt oktatással lenne indokolt pótolni.

Az elmaradt Szent István-napi ünnepségekkel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az emberek biztonságát tartották szem előtt a döntés meghozatalában, és az operatív törzs is a rendezvények törlését javasolta. A karanténban lévők PCR-tesztjével kapcsolatban a tárcavezető közölte: a témában a korábbi szabályok érvényesek, minden akkreditált tesztet elfogadnak.

Draskovics Tibor, a BKK igazgatóságának elnöke nem mondott igazat, amikor a Klubrádióban arról beszélt, hogy a főváros elköltötte a megtakarításait, hiszen az önkormányzatok az államkincstárban tartják a pénzüket

– jelentette ki a miniszter, hozzátéve: a szóban forgó összeg akár hat-hét Lánchíd felújítására is elég lenne. Gulyás Gergely hozzátette: drukkol a Karácsony Gergely vezette fővárosnak mind a Lánchíd, mind pedig a 3-as metró felújítása ügyében, hogy végre sikerüljön egy közbeszerzési kiírás lebonyolítása.

A tárcavezető arra is kitért: egy adott országnak a színek szerinti pandémiás besorolását mindig a hazatérés pillanatában veszik figyelembe.

Ha a hamisítás mértéke átlép egy határt, eljárás indulhat

Arra a kérdésre, hogy futballmeccsre miért lehet menni, miközben a zenés rendezvények szervezése tilos, Gulyás Gergely úgy felelt: nagy különbség a két rendezvény között, hogy a koncerteken megjelenik az alkoholfogyasztás. A koncerteken nem garantált a távolságtartás, míg a stadionban igen – fogalmazott.

A Nunkovics Tibor jobbikos képviselőt ért zsidózási vádakra vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszter kiemelte: a házszabály lehetőséget ad arra, hogy az Országgyűlés tekintélyét sértő megnyilatkozás vagy gyűlöletbeszéd esetén szankciót alkalmazzanak az országgyűlési képviselőkkel szemben. Ez a lehetőség ebben az esetben is adott.

A Magyar Nemzet kérdésére, hogy az egyetemek megtarthatják-e idén a gólyatáboraikat, Gulyás Gergely jelezte: július végén dönt a kormány arról, hogy augusztus 15. utáni, ötszáz főt meghaladó rendezvényeket meg lehet-e tartani.

A lap másik kérdésére, miszerint a baloldali kamuvideók és egyéb álhírek nem érdemelnének-e rendőrségi vizsgálatot, a miniszter közölte:

a hamisításnak van az a mértéke – rágalmazás, becsületsértés – ami átlépi azt a határt, amikor már eljárást kell indítani.

A MÁV és a Volán összevonása kapcsán rámutatott: rövidtávon nem eredményez spórolást a lépés, de érdemes összehangolni a két társaság működését, menetrendjét, mert korábban sok kritika érte a rendszert. A lépéssel egységesen jól működő struktúra kialakítása, illetve gyorsabb, színvonalasabb működés a cél – húzta alá, megjegyezve: járatbővítés is elképzelhető.

Az iskolaőrség kapcsán azt mondta, az érintett 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményt a fenntartók igényfelmérése alapján választották ki.

Az országok három szín szerinti pandémiás besorolásáról Gulyás elmondta:

az elsősorban az egymillió lakosra vetített aktív fertőzöttek száma alapján hoztak döntést.

A BKK által rendelt 26 KAF típusú villamossal összefüggésben, amelyek többségét a vállalat nem hajlandó átvenni, a miniszter azt hangsúlyozta, hogy az ügy a önkormányzati hatáskörbe tartozik.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva ismét aláhúzta: a stadionokban a szurkolók viselkedése ugyan nem mindig teljesen felelősségteljes, de a futballmérkőzéseken nincs olyan fertőzésveszély, mint a koncerteken. Ezt az adatok is alátámasztják.

Gulyás Gergely kérdésre válaszolva támogatta a Kaleta-ügy bizottsági ülése jegyzőkönyvének nyilvánosságra hozását. Hozzátette: már egyébként is a nyilvánosság előtt van az ügy minden releváns információja. A tárcavezető a Kúria leendő elnökével kapcsolatban nem bocsátkozott találgatásokba.

A Volán és a MÁV összevonása kapcsán a miniszter azt hangsúlyozta:

a két vállalat egységesítése azért is fontos, mert korábban nem voltak tekintettel egymás menetrendjére, ami az utasoknak nem kedvezett.

Gyurcsány Ferencné bevándorláspárti kijelentésével kapcsolatban feltett kérdésre Gulyás Gergely elmondta: a kormány továbbra is elutasítja az elosztási mechanizmus elképzelését, és bíznak abban, hogy hazánk számára egy kedvezőbb javaslat kerül az Európai Bizottság asztalára.

Azzal kapcsolatban, hogy Székelyföldért hogyan lehetne megmozdítani Európát, Gulyás Gergely emlékeztetett, hogy hét tagállamban kell elérni a meghatározott minimális aláírási számot. Ezeket a számokat a lisszaboni szerződés tartalmazza. A nagyobb országokban néhány tízezer, a kisebbekben néhány ezer fő aláírása szükséges. Azokat az országokat érdemes célozni, ahol sok magyar él, ahol a nemzetiségi kérdés értelmezhető – hangsúlyozta.

Ha az aláírások összegyűlnek, akkor a bizottságnak ajánlást kell tennie, és az Európai Parlamentben meg kell vitatni a kérdést. Ez a vita ugyan pozitív és negatív eredményt is hozhat, de az nem kerülhető meg, hogy mindenképpen beszélni kelljen a témáról – fűzte hozzá a miniszter.

Az elmaradt augusztus 20-i tűzijáték költségével kapcsolatos kérdésre a miniszter elmondta: a válság miatt nagyjából 1400 milliárd forinttal kisebb büdzséből gazdálkodhat az állam jövőre, a törölt ünnepség kiadásaival is ezt pótolják részben. A gazdaságvédelmi mentőcsomag átcsoportosításaival összefüggésben azt hangsúlyozta: ennek célja elsősorban a munkahelyteremtés.

A turistáknak önköltségen kell megoldaniuk a karanténba történő eljutást

A határellenőrzéseket firtató kérdésre jelezte, hogy

cellainformáció alapján visszanézhetik a hatóságok – amennyiben ez szükséges –, hogy ki merre járt, mielőtt az országba érkezett.

Gulyás Gergely a leendő iskolaőrök bruttó 220-230 ezer forintos bérét firtató kérdés kapcsán arról számolt be, hogy nincs, vagy csak nagyon elenyésző számban van hazánkban olyan pedagógus, ki kevesebbet keresne, mint amennyit az iskolaőrök fognak.

Az útfelújításokkal járó forgalomelterelések miatt Székesfehérváron közúti fennakadások tapasztalhatók, ezzel kapcsolatban a város az Innovációs és Technológiai Minisztériummal tárgyal Gulyás Gergely tájékoztatása szerint. A miniszter jelezte: a hazánkba érkező turistáknak önköltségen kell megoldaniuk a karanténba történő eljutást. Hozzátette: elegendő a védőtávolság betartása a strandokon, nem indokolt lezárni azokat.

A János-kórház felújításával kapcsolatban Gulyás Gergely arról beszélt, hogy a napokban zárul a tervpályázat. – Azt reméljük, hogy a beruházási ügynökségnek sikerül eredményes közbeszerzést lefolytatni – mondta, felidézve, hogy a járóbeteg-ellátás ugyanakkor az elmúlt időszakban teljes egészében megújult.

Gulyás Gergely közölte: a kormány kifizette az összes kártérítési összeget, amiket a szegregációs és börtönperekben megítélt a bíróság. Hozzátette: a gépjárművek műszaki vizsgái terén jelentős a korrupciós kockázat, ezt próbálják csökkenteni.

Kérdésre a tárcavezető megjegyezte:

szeptemberben hagyományos munkarendben tervezi a kormány az iskolakezdést. Ez egyelőre végleges döntés

– fogalmazott.

A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az utazási korlátozások nem vonatkoznak azokra az állampolgárokra, akik már felgyógyultak a koronavírusból. – A járványügyi szakemberek szerint a betegséget nagyjából egy éven belül nem lehet újra elkapni, ezért az a döntés született, hogy hat hónapon át szabadon utazhat, aki igazolja, hogy már túl van a betegségen – mondta Gulyás Gergely.

Borítókép: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnökségen 2020. július 16-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában