egészségre nevelés

2019.12.21. 11:00

Elindult az óvodai labdaprogram

A kezdeményezés több mint négyezer óvodát érint, mintegy 300 ezer gyermek óvodai sportolását segíti elő. Az Ovis Labdaprogram keretében elsőként Tiszavasváriban és Nyíregyházán adott át sportszercsomagokat a gyerekeknek Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára pénteken.

Ungvár, 2017. november 21. Gyerekek játszanak a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében közel 12 millió forint magyar kormánytámogatásból felújított óvodában, Ungváron az átadóünnepség napján, 2017. november 21-én. MTI Fotó: Nemes János

Forrás: MTI

Fotó: Nemes János

Szabó Tünde a nyíregyházi Tündérkert Keleti Óvodában megtartott átadási ünnepségen emlékeztetett arra, hogy a kormány 2018 decemberében döntött a program elindításáról, minden érintett intézményben labdacsomagokat kapnak a gyerekek, elősegítve ezzel a sportos életmód népszerűsítését a kicsik körében is.

A többek közt képességfejlesztő eszközöket, labdákat, megkülönböztető mezeket és összehajtható kapukat tartalmazó sportszerekről Szabó Tünde elmondta, ezek hozzájárulnak a gyerekek általános mozgáskoordinációs képességfejlesztéséhez, és megtartják bennük azt a mozgáskészséget, amelyet ebben a korban magukban hordoznak. Hozzátette,

a labdacsomagok nem sportágspecifikusak, és azt segítik elő, hogy a mozgásgazdag életmód a gyerekek életének részévé váljon.

Az államtitkár – megköszönve az óvodapedagógusok áldozatos munkáját – beszédében kiemelte, a nevelők kezében van az egészséges társadalom és jövő kulcsa, hiszen „amilyenek a gyerekek, olyan lesz később a társadalmunk is.” A kormány feladata, hogy az ehhez szükséges eszközöket biztosítsa, ez a program pedig az első lépés ahhoz, hogy közelebb hozzuk a családokhoz és a gyerekekhez a mozgás szeretetét – fogalmazott az államtitkár.

Vincze István, a Tatabánya korábbi klasszis labdarúgója köszöntőjében emlékeztetett, ebben a korban a legfontosabb a mozgás megszerettetése a gyerekekkel, ebben segítenek a most átadott eszközök.

A programra költségvetési forrásból mintegy egymilliárd forintot biztosított a kormány.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában