halál

2020.02.04. 08:41

Elhunyt Daniel arap Moi volt kenyai elnök

Kilencvenöt éves korában elhunyt Daniel arap Moi volt kenyai államfő, aki 24 éven át vaskézzel irányította a kelet-afrikai országot.

Az elnöki hivatal keddi közleményből nem derül ki, hogy miben halt meg, de az idős politikus az elmúlt hónapokban többször került kórházba légzési problémákkal.

Moi 1978-ban került hatalomra, miután meghalt elődje, Jomo Kenyatta, és egészen 1992-ig irányította az országot. Diplomaták szerint a megválasztása után négy évvel végrehajtott puccskísérlet formált az óvatoskodó, bizonytalan politikusból kemény kezű önkényurat, akinek sikerült ugyan Kenyában megtartania a viszonylagos stabilitást, ami akkoriban nem volt jellemző a környékbeli országokra, a térségbeli béke megteremtésére törekedett, de nem tudta rendbe tenni Kenya gazdaságát, felszámolni a súlyosbodó szegénységet és a mindent átható korrupciót.

A 159 emberéletet követelő 1982-es puccskísérlet után Moi módosíttatta az alkotmányt, legalizálva az általa vezetett Kenyai Afrikai Nemzeti Unió (KANU) egyeduralmát, kibővítve az elnöki jogköröket. Az egypártrendszer 1991-ben szűnt meg nemzetközi nyomásra.

Bár sokan diktátornak nevezték, élvezte sok kenyai rendíthetetlen támogatását. Bírálói szerint az utókor arról fog rá emlékezni, hogy engedélyezte a kormányhivatal alagsorában fogdák létesítését, ahol aktivisták, diákok és egyetemi tanárok ezreit tartották fogva ártatlanul, kínzással felérő bánásmódban részesítették őket, és néha megtagadták tőlük az ételt és a vizet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában